Mintha a mesékből léptek volna elő: Földünk legcsodálatosabb helyei (képriport)

Akár szereted a meséket, akár nem, összeállításunk "főszereplői" garantáltan elrepítenek egy képzeletbeli világba – oda, ahol Csipkerózsika hatalmas, csúcsíves kastélyban lakik, és ahol Aladdin varázsszőnyegen repked a barna házikók között. A következő képek bizonyítják, hogy a mesék valóban a Földön játszódnak…


1. Neuschwanstein kastély, Németország 

A Németország déli részén található Csipkerózsika-kastélyt II. Lajos, Bajorország királya építtette Richard Wagner tiszteletére 1869 és 1886 között. A gyönyörű mesepalota a németek legtöbbet fényképezett büszkesége annak ellenére, hogy a kattintgatás nem engedélyezett az épület falain belül. 


2. Szentjánosbogár-barlang, Új-Zéland

1887-ben egy maori törzsfőnök, Tane Tinorau felfedezte fel ezt a lélegzetelállító helyet. Az első látogatókat még ő maga kalauzolta körbe a barlangrendszerben, ma már azonban idegenvezetők mutatják meg nekünk a barlang lakóit – akik nem mások, mint a szentjánosbogarak. Egy kémiai reakciónak köszönhetően ragyogják be az egyébként koromsötét mélységet.  


3. Colmar, Franciaország

Harmadik állomásunkról rögtön az az apró város jut eszünkbe, ahol a Szépség és a Szörnyeteg bájos szépsége, Bell lakott. Nem véletlenül: Colmar az egyik legkedvesebb város, ami a Földön épült. Franciaország északkeleti részén, Elzász régióban helyezkedik el, és rengeteg látnivalót rejt: régi vámházak, ferences rendi templomok és árkádos épületek garmadája várja a látogatókat. 


4. Akácalagút, Ashikaga, Japán

Japán akácalagútja a közel 1000 négyzetméteres Ashikaga Virágparkban található, amely 100 éves fehér, lila, sárga és rózsaszín virágú akácfákkal van tele. A vidék május első két hetében borul virágba, a színkavalkád pedig a 80 méteres akácalagútban a leggyönyörűbb.


5. Zhangye Danxia vidék, Kína

Nem csalás, nem ámítás: a szivárvány minden színében játszó hegyek a valóságban is léteznek! Délkelet-Kína és talán a Föld egyik legszínesebb természeti képződménye a Danxia, amely 2010-től az UNESCO világörökség része. A színpompás, vöröses homokkő-vidék az eróziónak köszönheti elképesztő külsejét – a gömbölyű sziklákon és alakzatokon a homokkő rétegek jól elkülönülnek egymástól.



Utazd be Ázsia más rejtett vidékein is - ha kattintasz, olyat látsz, amit eddig még soha!


6. A Vaadhoo-sziget tengerpartja, Maldív-szigetek

A Maldív-szigetek csodája olyan, mintha a tengerpart tükröt tartana az égbolt felé, hogy megmutathassa az ott lévő milliónyi csillagot. Pedig nem így van: a homokos fövenyen tengeri mikrobák tömege látható. Diszkrét fényük a legmesésebb Disney-világba repít minket.  


7. A sötét sorfal, Írország

A Trónok harca, vagy a Gyűrűk ura rajongói örülhetnek, hiszen a Sötét sorfal teljesen olyan, mintha szerves része lenne valamelyik fantáziavilágnak. A szóbeszéd pedig, mely szerint egy Szürke hölgynek nevezett szellem kísért a hatalmas bükkfák között, még rá is játszik erre. A 18. században ültetett fasor mára az egyik legfelkapottabb „fotós helyszín” lett Észak-Írországban.


Ha szeretnél még a sötét sorfalhoz hasonló, természet alkotta alagutakat nézegetni, akkor kattints korábbi cikkünkre!


8. Batu barlangok, Malajzia

A Batu barlangok, amelyeket az egyik legnépszerűbb hindu szentélyként tartanak számon, Kuala Lumpurhoz közel, egy hatalmas mészkőhegyben találhatóak. Előttük egy 140 láb magas arany szobor várja a látogatókat – ő Lord Murugan, a háború, a győzelem, a szerelem és a bölcsesség istene. Miután „engedélyt adott” a belépésre, 272 lépcsőfokot kell megmászni, hogy eljussunk a barlangokhoz. 


9. Szent Bazil Székesegyház, Oroszország

Nem sok olyan színpompás székesegyház van a világon, mint amilyen a Szent Bazil Moszkvában. 1534 és 1561 között épült fel Rettegett Iván parancsára, emlékül a tatárok két erősségének, Kazannak és Astrakhannak az elfoglalására. A 9 hagymakupolával bíró monstrum ma már múzeumként funkcionál.


10. Taktsang kolostor, Bhután

A „Tigris fészke” – így is ismerik a Taktsang kolostort, amely egy meredek sziklán áll a Paro völgy fölött 900 méterrel. Bár a buddhista kolostor rendkívül nehezen megközelíthető helynek néz ki, sok útvonalon lehet eljutni hozzá. 


11. Kristálybarlang, Mexikó

Akár a Disney legnépszerűbb meséje, a Jégvarázs is játszódhatna ennek a csodálatos barlangnak a falai között, ugye? A Chihuahua sivatag alatt található Kristálybarlangot 2000-ben fedezte fel egy bányász testvérpár, Eloy és Javier Delgado. A veszélyesen gyönyörű helyen 45 Celsius fokos forróság uralkodik, a páratartalom pedig 90-99 százalék. 


12. Skagit-völgyi tulipánok, Egyesült Államok

Ha eddig azt hittétek, csak Hollandiában vannak pompás tulipánföldek, akkor tévedtetek – Washington északnyugati részén ugyanis olyan sok nő belőlük, hogy külön fesztivált is rendeztek nekik. Mivel a virágzó völgy áprilisban öltözik teljes pompába, ekkor a legjobb ellátogatni a tulipánokhoz.


13. Versailles-i kastély, Franciaország

A versailles-i kastély 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt; XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma. Minden tekintetben elképesztő építmény: 2300 szoba, 67 lépcsősor és 5210 darab bútor található benne. Lélegzetelállító Tükörgalériája és szépen metszett kertjei igazi hercegnői „kellékek”. 


14. Tádzs Mahal, India  

A Tádzs Mahal, vagyis „a paloták koronája” az indiai Agrában található mauzóleum elnevezése, amely valójában egy teljes épületkomplexumot takar. Ennek része az első képen szereplő fehér márvány síremlék is, amelyet Sáh Dzsahán mogul sah építtetett elhunyt felesége emlékére. Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de nekünk mindig az Aladdinban látott palota jut eszünkbe róla… 


15. Zhangjiajie Nemzeti Erdő Park, Kína

A gyönyörű nemzeti park területén körülbelül 3000 óriási kvarcit homokkő oszlop magasodik. Érdekesség, hogy ez az erdőpark adta az ihletett James Cameron-nak, amikor az Avatar című filmjén dolgozott. A vállalkozó kedvűek a csúcsok mellett számos szurdokot, patakot, vagy vízesést vehetnek szemügyre. 


16. Angel-vízesés, Venezuela

A maga 979 méterével az Angel-vízesés a világ legmagasabb zuhataga. Bár már 1912-ben felfedezték, mivel az illető ezt nem publikálta, ezért a második felfedezése számít az elsőnek – egy amerikai pilóta, James Angel bukkant rá újra 1933-ban. A hatalmas víztömeg róla kapta a nevét is. 


17. Mont-Saint-Michel, Franciaország

A Mont-Saint-Michel a La Manche csatorna árapálysíkságából kiemelkedő sziget, amelyen egy bencés apátság figyeli a végtelent. Ebben az esetben a „mesébe illő” kifejezés nem csak üres frázis – a Disney egyik népszerű animációs filmjében, az Aranyhajban feltűnő kastélyt ugyanis a Mont-Saint-Michelről mintázták. 


18. Pamukkale, Törökország

Pamukkale, mely szó szerinti fordításban „gyapotvárat” jelent, a hófehér mészkőmedencék birodalma. A különleges képződményeket a földfelszín alól feltörő, kalcium-hidrogénkarbonátban és szén-dioxidban gazdag, körülbelül 35 °C forrásvíz hozta létre, amikor lezúdult a domboldalon. Már az ókorban is gyógyfürdőként funkcionált, ma pedig a modern gyógyturizmus egyik célpontja lett.


Egerszalókon hasonlóan gyönyörű látvány fogadja az utazókat – nézz képeket az egerszalóki sóhegyről és Magyarország más csodáiról!

19. Glenfinnan Viadukt, Skócia

Az egyetlen sínből álló viaduktot 1898-ban építették Skócia szívében. Ha valaki annak ellenére is ráismert, hogy még nem járt ott, az ne lepődjön meg – a viadukt három Harry Potter filmben jelent meg, mint a vonat, amely Roxfortba szállítja a diákokat. 


20. Ha Long-öböl, Vietnám

Mint egy sárkány farkán lévő hegyes tüskék, úgy kandikál ki a Ha Long-öböl 1969 mészkősziklája a víz alól. A hasonlat nem véletlen: a legenda szerint az öböl a tengerhez közeli hegyekben élő sárkány közreműködésével jött létre. Amikor a sárkány a parthoz szaladt, farkával mély barázdákat húzott a földbe, amiket elárasztott a tenger. A mesebeli állat közreműködésére utal a természeti csoda neve, ami vietnámi nyelven annyit tesz: az alámerülő sárkány öble. 


21. Angkor, Kambodzsa

A Kambodzsa szívében álló Angkor a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802–1432 között. Az idők során több jelentős változáson ment át: hol lerombolták, hol a korábbiaktól elkülönülő, saját várost építettek hozzá – így mára egy egészen különleges épületkomplexum jött létre. 


22. Peles-kastély, Románia

A Peles-kastélyt I. Károly építette 1873 és 1914 között. A neoreneszánsz stílusú épület Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke. A kastélyt 1953-ban múzeummá nyilvánították. 


Szerencsére bőven vannak még gyönyörű helyek - már írtunk róluk, kattints ide és ide!



Szerző: Kiss Gréta – Pozitív nap

Képek forrása: buzzfeed.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Alighanem ez az ország legkülönösebb fája

A napokban a Facebookon tettek közzé egy fotót Ceglédbercel egyik fájáról, ami nemcsak pompás színezetével, hanem egyedülálló formájával is lenyűgözi az arra járókat.


NAPI BOLDOGSÁG