C-vitamin feloldja az agyban az Alzheimer-kór okozta elváltozásokat

Állatkísérletekben a C-vitamin képes megszüntetni az Alzheimer-kór okozta elváltozásokat. Svéd kutatók nagy figyelmet keltő eredményeit a Journal of Biological Chemistry közölte.

 

Alois Alzheimer német ideggyógyász 1906-ban írta le a később róla elnevezett, mind súlyosabb memóriazavarral járó betegséget. A betegség sajnos egyáltalán nem ritka: a nemzetközi statisztikák szerint 65 éves kor fölött a lakosság egy százaléka szenved benne, előfordulásának gyakorisága pedig ötévente megduplázódik. Sokan ennek alapján az öregedés velejárónak tartják, de az utóbbi időben mind többet tudunk arról, hogy megjelenésében igen bonyolult ideggyógyászati összefüggések játszanak szerepet.

Szentgyörgyi Albert es a c vitamin képlete 1937. okt 3. (Forrás: Pesti Napló)

A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. A lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezetet megőrző idegközpont területén alakulnak ki. Katrin Mani, a svédországi Lundi Egyetem molekuláris orvostudomány tanszékének vezetője írja munkacsoportjuk tanulmányában, hogy "ha Alzheimer-kórban szenvedő egerek agyszövetét C-vitaminnal kezeljük, jól látható, hogy a kóros fehérjelerakódások feloldódnak. Állatkísérleteink azt mutatták, hogy a C-vitamin nagyobb mennyiségben szívódott fel dehidroaszkorbinsav formájában, ha azt egy éjszakára a hűtőszekrényben tartottuk".


A kutatók is hangsúlyozzák, amit az ideggyógyászok tapasztalnak, hogy az Alzheimer-kórnak egyelőre bizonyítottan hatásos kezelési módja nincsen. Ugyanakkor több, különböző gyógyszerrel folynak klinikai vizsgálatok, melyek bizonyos mértékben a betegség tüneteinek megjelenését késleltetik. Az antioxidáns hatású C-vitamint igen sokféle kóros állapotban alkalmazták, de igen ellentmondó eredményekkel. A svéd állatkísérletes adatok ismét ráirányítottak ennek a készítménynek gyógyítási lehetőségeire az orvostudomány figyelmét.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Pár szó az igazi C-vitaminról!

Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak...

A C-vitamin természetes csodája: egészség és szépség egyszerre

Hallottál már olyan megoldásról, ami nem csak szépséggel ajándékoz meg, de "mellékhatása" az erős immunrendszer és az egészség is? Ritka az ilyen. Pedig létezik...

Megindító képek egy Alzheimer-kóros nagypapáról és családjáról

Life with Pito (magyarul: Az élet Pitóval) címmel készített fotósorozatot Ginger Unzueta, aki fényképészként dolgozik, civilben azonban a képeken szereplő nagypapa menye.

"Te rám vigyázol, én pedig rád" - egy Alzheimer-kóros férfi, aki csak a kutyájával tud beszélni (+videó)

Amikor a beteg férfi a család kedvencével van együtt, valami olyan történik, amit csak a csoda vagy a varázslat szavakkal tudunk leírni.


NAPI BOLDOGSÁG