Fogfehérítés: szemfényvesztés vagy hatékony kozmetikai kezelés?


A kozmetikai fogászat egész ágazata épül a fogfehérítő technológiák kidolgozására. A szakemberek új anyagokat, eljárásokat és eszközöket fejlesztenek ki, és gomba módra szaporodnak a külön, csak a fogfehérítésre specializálódott szalonok is. Egyre népszerűbb a fogfehérítés - és egyre több a csalódott ember, aki úgy érzi, nem azt kapta a pénzéért, amit várt. „Sok bosszúságtól kímélhetnénk meg magunkat, ha tisztában lennénk azzal, hogy a fogfehérítés épp olyan kozmetikai kezelés, mint a többi, ahol az egyéni eltéréseket figyelembe kell venni. Ami az egyik esetben működik, az egy másik páciensnél lehet, hogy hatástalan lesz.” – magyarázza Kedves Mónika, a Madenta Fogászati Központ dentálhigiénés szakembere.


Mitől lesz fehér?


„A fogfehérítés hatásossága és tartóssága három tényezőtől függ: a hatóanyagtól, a fehérítés időtartamától és a fogak zománcának minőségétől. A hatóanyagok két nagy csoportját alkalmazzák leggyakrabban fogfehérítésre: a hidrogén-peroxid tartalmú anyagokat és az úgynevezett non-peroxid fogfehérítőket. Mindkét anyagnak vannak előnyei és hátrányai is.” – meséli Kedves Mónika. A non-peroxid fogfehérítők oxigént vonnak el az elszíneződésből, de mivel az így kezelt fogak újra kapcsolatba kerülnek az oxigénnel, ezek a szerek nem érnek el tartós hatást. A hidrogén-peroxidot tartalmazó szerek oxigént szabadítanak fel, ami az elszíneződést tartósan megszünteti.Az eredmény így sem életre szóló, bár az igaz, hogy az úgynevezett emlékeztető kezelésekkel újra fel lehet frissíteni a fogak színét.


A látványos hatás függ attól is, hogy milyen koncentrációban tartalmazza a fehérítő anyagot a fogfehérítő készítmény. Az európai uniós szabályozások szigorúan előírják, milyen sűrűségű anyagot használhatnak a szakemberek a fehérítésre. „A fog zománca is befolyásolja, mennyire lesz hatékony a beavatkozás. Az erősebb, ellenállóbb zománc lassabban fehéredik, így hosszabb ideig kell érintkeznie a fogfehérítő anyaggal ahhoz, hogy az eredmény látványosabb legyen. A folyamatot lehet katalizálni: legtöbbször különféle lámpákat használnak erre a célra. Az azonban tény, hogy léteznek különösen ellenálló fogak, melyek szinte egyáltalán nem reagálnak a kezelésre.” – mondja Kedves Mónika.


Mielőtt nekifognánk


Bármelyik készítményt vagy eljárást választjuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a lepedékes, fogköves fogakat nem lehet kifehéríteni. Minden beavatkozást meg kell előznie egy professzionális tisztításnak. A fehérítő anyagok, bármelyikről is beszélünk, csak a természetes fogszövetet fehérítik, így ha töméseink vagy koronáink vannak, mérlegelni kell, hogy mennyire lesz esztétikailag zavaró a szín eltérés, valamint hogy belevágunk-e később egy korrekciós kezelésbe, hogy a színeket összhangba hozzuk.


Nem árt a fogaknak?


A közhiedelem szerint a fogfehérítés roncsolhatja a fogat. A fogfehérítés ma már egy rendkívül gyakran alkalmazott esztétikai fogászati beavatkozás, számtalan tudományos és klinikai vizsgálat igazolja, hogy a megfelelően végzett fogfehérítés ártalmatlan, biztonságos. A fogfehérítést azonban nem ajánlott 13 évnél fiatalabb személyeken és várandósság esetén végezni.


Ha biztosra akarunk menni


Mindig gondoljuk végig, hogy melyik eljárást választjuk, mert nem biztos, hogy egy fogkrém vagy ecsetelő szer látványos változást hozni az 5 perces fogmosás alatt. Kérjük ki szakember véleményét és tanácsát. A fogorvosi rendelőkben és a fogfehérítő szalonokban a katalizált, gyors eljárások állnak rendelkezésre. Orvosi felügyelet nélkül pedig csak peroxid-mentes fehérítés alkalmazható ezért a drogériákban általában alacsony hatóanyag tartalmú készítmények kaphatók.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki szép és hosszú távú eredményt szeretne, annak az orvosi felügyelet mellett elvégzett, peroxidos, hosszabb ideig tartó, otthoni fehérítést ajánlott. Nehéz ezzel megbarátkozni a rapid megoldások világában, de a fogfehérítésre is igaz a régi és bölcs tapasztalat: lassú víz, partot mos.” – mondja Kedves Mónika.


Ha eddig kételkedtél a fogfehérítő eljárásokban, akkor válaszd a biztos megoldást! Most hatalmas kedvezményt nyújtunk az otthoni fogfehérítésre, kattints ide a részletekért!


PN

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Virágot egy mosolyért: ingyen virágcsokrok lepik ma el az országot!

A Virágot egy mosolyért kezdeményezést idén másodszor rendezik meg hazánkban. Ha te is találsz egy virágcsokrot, ne felejtsd el megköszönni a készítőjének!

Hogyan kezeljünk egy zárkózott személyt?

A zárkózott típusú emberek ritkán és nehezen kérnek segítséget. Ha valaki próbálná megismerni, vagy elnyerni a bizalmát akkor nagyon óvatos lesz és csak felületes dolgokat árul el. Nehéz együttműködni vele, mivel nagyon félénk és óvatos személyiség.

Halálbiztos diagnózis a netről?

Bármilyen tünetet ír be az ember az internetes keresőbe, szinte biztos, hogy az első találatok közt szerepelni fog valamilyen nagyon súlyos, halálos betegségen szenved.

Legyünk akármilyenek, származzunk akárhonnan, éljünk bárhol - ez a dolog közös mindannyiunkban!

Összeköt és összetart: a mosoly! Legyünk akármilyenek, származzunk akárhonnan, éljünk bárhol... Van egy dolog, mely mindannyiunkban közös és felemelő erejű: a mosoly.

Toplistás félelmeink - miért utáljuk annyira a fogorvost, és hogyan győzhetjük ezt le?

Nincs még egy olyan doktor, akitől úgy rettegnénk, mint a fogorvostól. Nem véletlen az sem, hogy a fogfájósoknak külön védőszentje is van: szent Apollónia. Most csokorba szedtük, mi okozza a legnagyobb rémületet a fogorvosi székben - és azt is, hogyan küzdjük le félelmeinket.


NAPI BOLDOGSÁG