Hétszáz éve szeretik egymást


A radiokarbonos vizsgálatok szerint a maradványok a 14. századból származnak, és halálukkor megközelítőleg ugyanolyan korúak voltak. Azt, hogy a közeli faluban székelő főtemplom helyett miért egy apró kápolnában nyugszanak, még a tudósok is csak találgatják. Elképzelhetőnek tartják, hogy azért volt szükség a különleges temetkezési helyre, mert a pár bűnöző, vagy idegen volt, esetleg súlyos betegségben szenvedett. A vizsgálat vezetője, Vicki Score szerint az is lehetséges, hogy akkoriban a kápolna valamiféle zarándokhelyként funkcionált.

Az egymás kezét fogó páron kívül tizenegy további csontvázat tártak fel a lelőhelyen. Ezenkívül előkerültek római kori leletek, többek között kőfalazat töredékei és csempék. A helyszínen talált ezüst egycentesek arra utalnak, hogy a 12-16. században használták leginkább a kápolnát - írja az MTI. 

Az angliai Leicestershire-ben zajló ásatást a Leicesteri Egyetem archeológusai vezetik.


Score szerint a római kori romok különösen értékessé teszik a helyszínt. „A középkori kápolna felfedezését még izgalmasabbá teszi az alatta elhelyezkedő római kori épület maradványa, ami arról tanúskodik, hogy ez a régió legalább 2000 éven át különleges helyként szolgált az embereknek” – magyarázza.


Mindegyik, a kápolnánál előkerült csontvázat kelet-nyugati irányban helyezték nyugalomra, az akkori keresztény tradíciónak megfelelően.



MTI/Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Vihar elől bemenekült kóbor kutyus "tört be" az esküvőre sáros tappancsokon- és milyen jól tette! (Az ifjú pár reakciója szenzációs)

Az ifjú pár egyáltalán nem bánta, hogy egy hívatlan vendég is érkezett az esküvőjükre. Sáros tappancsokon.

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Örökbe fogadták a bús menhelyi kutyust, az előtte-utána fotóktól pedig megdobban a szíved

Amikor egy Reddit-felhasználó meglátta ezt a magányos kutyust egy állatmenhelyen, úgy döntött, hogy megosztja a fotóját a nagyvilággal abban reménykedve, hátha valaki magához veszi őt.


NAPI BOLDOGSÁG