Fintor András, a Nokia Siemens Networks üzletfejlesztési vezetője az NSN magyar mérnökei által fejlesztett M2M
alkalmazásokról beszél a vállalat székházában tartott
sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Manek Attila
Ésik Róbert, a gép-gép közötti kommunikáció fejlesztésével is foglalkozó Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, ha a tendencia nem változik, akkor 2020-ra mintegy 280 milliárd eurós lesz az M2M piac. Hozzátette, hogy az M2M (Machine-to-Machine) kommunikáció, más néven a tárgyak vagy intelligens eszközök internete olyan technológia, ahol az eszközök összeköttetésben vannak egymással, adatokat osztanak meg saját állapotukról vagy tevékenységükről. Az M2M legígéretesebb területei például a közlekedés, az energiaszektor, az építőipar, az őrzés-védelem, a kiskereskedelem és az egészségügy. A gép-gép közötti kapcsolat megkönnyíti egyebek mellett a villanyóra és gázóra leolvasást, a virtuális konferenciák tartást, illetve az egészségügyben az orvosok számára a betegek vérnyomás- és pulzus adatainak továbbítását. A gépkocsikba beépített M2M pedig baleset esetén automatikus vészhívást kezdeményez a tűzoltóknak, a rendőrségnek és a mentőknek.
A Nokia Siemens Networks szeptember 13. és 16. között négynapos roadshow keretében mutatja be magyar nagyvállalatok és a kormányzati szektor számára a világ számos pontján jól működő M2M piaci megoldásokat és azokat a magyar fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően nálunk is robbanásszerű fejlődés várható az M2M kommunikáció terén.



