Itt a remek lehetőség: járd be virtuálisan a Dunát!

A Street View segítségével a már virtuálisan bejárható városok, falvak, történelmi, természeti és kulturális kincsek mellett újabb nézőpontból is megcsodálhatja bárki a Duna menti városokat, tájakat.

A vállalat tájékoztatása szerint ez volt az első olyan folyami Street View fotózás, amely egyszerre hat országot is érintett. A különleges helyek fotózásánál használt, általában hátizsákra szerelt, 15 objektívből épített speciális kamerát ezúttal egy turistákat szállító hajó tetőteraszára erősítették. Amíg a hajó néhány nap alatt megtette a Pozsony és a romániai Cernavoda közötti távot, számos fotó készült a környező tájakról.

Ezt fogja látni az, aki virtuálisan hajózza be a Dunát

A három Duna menti főváros - Pozsony, Belgrád és Budapest - mellett az alkalmazás segítségével többek között a Dunakanyart, valamint Mohács környékének folyószakaszait is bebarangolhatják az internetezők. A fotózás egyik különlegessége, hogy ahol a fényviszonyok engedték, például több budapesti látványosság esetében, éjszakai felvételek is készültek a nappali fotók mellett.

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója szerint az újítás, amely egy újabb oldaláról mutatja be a magyarországi látnivalókat, kedvezően hathat az idegenforgalomra is. "A Duna menti országok városait szakértői becslések alapján hajóról évente több mint 400 ezren nézik meg, eközben a dunai hajózás turisztikai jelentősége Magyarországon folyamatosan nő" - utalt rá.

Nem ez volt az első Street View folyami fotózás, korábban hasonló felvételek készültek a Temze, az Amazonas és a Colorado egyes szakaszairól is. Az alkalmazást a Google Térképre, vagy a különleges helyszíneket bemutató Google Térkép Képek szolgáltatásokra kattintva érhetik el az internetezők.


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

Fókuszban Budapest: csinos kis videót posztolt a BBC a dunai jégzajlásról

Hetek óta igen kemény hideg van Európában, amire ma rátett egy lapáttal az ónos eső is, de legalább a dunai jégzajlás szépsége valamelyest kárpótol minket.

A csoda előtted hever! Dunakanyar, ahogyan még nem láttad

Ilyen lélegzetelállítóan szép fotót a Dunakanyarról még nem láttunk. Tényleg nem!


NAPI BOLDOGSÁG