Bizonyítottan jó tanácsadó az ösztön, hallgassunk rá!


Egy friss kutatásból az derült ki, hogy ha az embereket rákényszerítik, hogy csak az ösztöneik alapján válasszanak két lehetőség közül, az esetek 90 százalékában helyesen döntenek.


A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikált tanulmányban a Tel Aviv-i Egyetem kutatói Marius Usher professzor vezetésével arról számolnak be, hogy a megérzés meglepően erős és pontos eszköz lehet az életünkben.


A döntéshozás folyamatának egyik fontos tényezője még az ösztönök szintjén is az értékek beépítése, vagyis az, hogy mindegyik lehetőség erősségeit és gyengeségeit számításba vegyük a teljes kép megalkotásához. Usher professzor szerint a kísérlet szerint az emberek figyelemreméltó képességgel integrálják az értékeket, amikor az ösztöneikre hagyatkoznak, ami arra a lehetőségre utal, hogy agyunk egy olyan rendszerrel rendelkezik, amely az értékek átlagolására szakosodik. "Ez lehet az az operációs rendszer, amelyre az általános döntéshozási folyamat épül" - magyarázza a szakértő.


A kutatók kontrollált döntéshozási feladattal próbálták megfogni a rendszer alapját. A kísérletben az alanyoknak számpárokat mutattak gyors egymásutánban egy képernyőn. A jobb illetve a bal oldalon feltűnő számpárokat külön csoportnak tekintették, és mindegyik csoport tőzsdei hasznot jelképezett. 

A résztvevőknek ki kellett választaniuk, hogy a két csoport számpár közül melyiknek az átlaga magasabb.

Mivel a számpárok olyan gyorsan követték egymást, hogy nem lehetett memorizálni őket, az alanyok nem végezhettek pontos matematikai számításokat.  Az átlag meghatározásában az ösztöneikre kellett hagyatkozniuk.

Pontosságuk az adatmennyiség növekedésének függvényében fokozódott. Amikor hat számpárt láttak, az esetek 65 százalékában választottak helyesen, amikor azonban 24 számpárt láttak a képernyőn, a pontosság aránya 90 százalékra ugrott.

"Az emberi agy intuitív módon képes összegyűjteni az információkat, és meghatározni általános értéküket" - magyarázta Usher professzor. "Az ösztöneinkre hagyatkozva tehát minőségi döntéseket hozhatunk."

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell (Ne félj meghozni őket)

Utunk mindenképp vezet valahová, csak épp nem mindegy, hogy hová. A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell.

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!

Átmész a világ legrövidebb IQ-tesztjén? Mindössze 3 egyszerű kérdésből áll

Milyen gyorsan tudja megadni a helyes választ három meglehetősen egyszerű kérdésre? Intuícióira vagy az eszére hallgat? De úgy is kérdezhetnénk: hogy áll a közérthető matematikával? Nézzük a tesztet.

Tüneményes képekkel ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.


NAPI BOLDOGSÁG