Légy te is régész - Jön a Régészet Napja

A Magyar Régész Szövetség által 2014-ben kezdeményezett esemény külföldön már régi hagyományokkal rendelkezik. Az Egyesült Államokban minden év októberének harmadik szombatján fesztivállal ünneplik a szakmát, Európában évente változó időpontban - az idén július 11-én - közösségi blogolással követik a különböző országokban dolgozó archeológusok egy napját - olvasható a Magyar Régész Szövetség közleményében.

A programsorozattal a szövetség a régészet tudományát szeretné bemutatni, s legfrissebb eredményeit kívánja népszerűsíteni. "Idei rendezvényünk a Lelőhely-felderítéstől a rekonstrukcióig alcímet viseli, ezzel munkánk módszertanára szeretnénk ráirányítani a figyelmet. Bemutatjuk, hogyan fedezi fel a régész a lelőhelyeket, leleteket, és hogyan rekonstruálja ezek alapján a múlt egy szeletét" - mondta Lassányi Gábor, a rendezvényt szervező Magyar Régész Szövetség elnöke.


A kétnapos rendezvény idején múzeumok, egyetemi tanszékek és régészeti, valamint örökségvédelmi szervezetek, összesen 39 intézmény fogadja az érdeklődőket: május 29-én, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, május 30-án, szombaton a családokat és a felnőtteket várják a szervezők.

A programok között lesznek ismeretterjesztő előadások, hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások. A látogatók megismerhetik a legmodernebb földmérő és légifotó-technikákat, kipróbálhatják magukat a restaurátorok szerepében, állat- és embercsontokat vizsgálhatnak a kutatók segítségével.

Több helyen gyalogos vagy kerékpártúrák indulnak a környék rejtett régészeti emlékeinek bemutatásra, de akár szakmai konferenciákon is részt lehet majd venni. Lesz, ahol mesemondók elevenítik fel a letűnt évszázadok legendáit, másutt ősi receptek szerint készült ételeket is kóstolhatnak, régészeti leleteket fogadhatnak örökbe, sok helyen régészhomokozókkal várják a legkisebbeket.


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Őszinte képeken a 80-as évek magyar valósága

Akik a 80-as években már éltek és nem csecsemők voltak, sok emléket felidéznek a Ritkán látható történelem blog fotói. Akik pedig még nem éltek akkor, megismerhetik a 80-as évek magyar valóságát.

15 ritka fotó, melyet még nem láttál (ezúttal a történelem mosolygósabb oldaláról!)

Minden fénykép mögött egy történet, egy különleges, egyszeri pillanat rejtőzik. A most következő fényképek egyike sem ábrázol sorsfordító pillanatot, de mégis rendkívüliek.

Kutyáink értik, amit mondunk nekik - egy új magyar kutatás bizonyította ezt!

AZ ELTE Családi Kutya Programja a világon elsőként vizsgálta meg, hogy a kutyák agya miként dolgozza fel azt, amikor beszélünk hozzájuk: számít, hogy MIT és HOGYAN mondunk!

Emlékszel arra, amikor a Plútót megfosztották a "bolygórangjától"? Itt a válasz, hogy miért!

2006-ban a Plútó visszaminősítése igen nagy felháborodást váltott ki a közvélemény részéről. Azonban tény, hogy a Naprendszer akkor még 9. égiteste igencsak aprócskára sikeredett.


NAPI BOLDOGSÁG