Komoly elismerésben részesültek magyar kutatónők

Az akadémikusokból álló zsűri Ádám Veronika professzor vezetésével idén olyan tudományos munkáknak ítélte oda a L'Oréal - UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű, 11 ezer euró összdíjazású elismerést, amelyek fókuszában az eredményes, újszerű és előremutató kutatások állnak.


Rokobné Révész Ágnes, az MTA Szerves Kémiai Intézet vegyésze vizsgálatai segítségével a különböző oldatokat, anyagokat elemeikre bontja, és feltérképezi működésüket, melléktermékek és káros összetevők nélkül újra összerakja őket, mindezt rendkívül költséghatékonyan. Az így keletkezett új molekulákat, összetételeket a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban és más területeken lehet majd hasznosítani.


Farkas Henriette pályakezdő orvosként figyelt fel egy allergiás tüneteket produkáló, de valójában végzetes ödémás rohamot okozó betegségre, a herediter angioödémára, más néven HANO-ra. Miután az addig félrediagnosztizált betegség hátterében álló génhibát azonosították, Farkas Henriette világszinten is egyedülálló beteghálózatot hozott létre, és 150 hazai beteg kezelését vezeti a budapesti HANO-központból, emellett a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikájának munkatársa.


Nagy Nikoletta a Szegedi Tudományegyetem kutatója, két tudományág, a genetika és a bőrgyógyászat ötvözésével igyekszik megállapítani a bőrgyógyászati ritka betegségek kialakulásának valószínűségét. Munkája során az eddig csak tüneteikről azonosított bőrbetegségek genetikai hátterét vizsgálva új dimenziókat nyitott meg a kórképek felállításában és a lehetséges terápiás lehetőségek kidolgozásában.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a tudományos életben tevékenykedő tehetséges kutatónők eredményeire. Idén is csaknem száz pályázó közül választották ki a nyerteseket. A programot Magyarországon 11 éve hirdették meg először. 

Szerző: Síró Vanda - Pozitív Nap
Forrás: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG