Legyen a te városod a Föld órájának hazai fővárosa!

A Nagy zöldítési akciót március 21-én, egy héttel azelőtt tartják, hogy március 28-án megrendezik a Föld óráját. A magyar települések negyedszer versenghetnek A Föld Órája Fővárosa címért. 

A korábbi években Nyíregyháza, Szigetszentmiklós és Pusztaszabolcs érdemelte ki a címet azzal, hogy lakosai a legnagyobb arányban csatlakoztak a kezdeményezéshez, amelynek keretében világszerte helyi idő szerint 20 óra 30 perctől egy órára lekapcsolják a fényeket, hogy így hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Forrás: NASA

A magyar szervezők idén arra kérik a településeket, hogy a Föld órája előrendezvényeként szervezzenek saját "zöldítő akciót". Az előzetesen regisztrált önkéntes munkák - szemétszedések, területtisztítások - eredményeinek beküldése után a WWF Magyarország zsűrije választja ki azt a települést, ahol a legtöbben vettek részt az önkéntes akcióban. A számokat a település méretének arányában veszik figyelembe. 

A települések a kihívásra a foldoraja.hu oldalon regisztrálhatnak, ott részletes információkat is találnak az akcióról és a kampányban való részvétel feltételeiről. A várostisztításból a szervezet is kiveszi a részét: csatlakozik Budapesten a Főkert Nonprofit Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat által szervezett Miénk itt a park! tavaszváró parkszépítési akcióhoz a Szent István parkban.

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. Azóta évente már 162 ország mintegy 7000 városában mozgósított állami és üzleti szereplőket, civil szervezeteket és több százmillió egyéni támogatót, akik közösen léptek fel a fenntartható jövő ügyéért.



MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ha azt hiszed, hogy a tűzifa csak égetni való, akkor ezeken a házakon ámulni fogsz!

Ha olcsón szeretél jó minőségű építőanyagból házat felhúzni, akkor nem kell tovább keresned, itt a tökéletes alapanyag: a tűzifa!

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...


NAPI BOLDOGSÁG