75 éven keresztül nyomon követték 724 ember életét, évről évre megkérdezve őket munkájukról, családi életükről, egészségükről, és természetesen mindezt anélkül, hogy bárki tudta volna, hogy hogyan fog alakulni az életük.

Robert Waldinger, a kutatási projekt jelenlegi (negyedik!) vezetője mesél arról a bejegyzés végén is szereplő videóban, hogy miként zajlik egy ilyen kutatás, és ami ennél még érdekesebb: majd' egy emberöltő folyamán mit tudtak meg arról, mitől is lesz jó az ember élete.

Mitől leszünk boldogabbak, egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak?

A kutatás szerint mindennek a titka a kapcsolatokban rejlik. Három fontos dologra derített fényt a tanulmány a kapcsolatokról.

Az első, hogy a közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk, és hogy a magányosság megöl. Az derült ki, hogy akiknek több a közösségi kapcsolatuk, legyen az akár családi, akár baráti, vagy egyéb közösségi kapcsolat, boldogabbak, egészségesebbek, és tovább élnek, mint azok a társaik, akiknek kevesebb kapcsolatuk van.

Ugyanakkor az is tapasztalható volt, hogy a magányosság mérgező. Azok az emberek, akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbnak érzik magukat, az egészségük hamarabb indul romlásnak, az agytevékenységük is előbb kezd hanyatlani, és rövidebb ideig élnek, mint a nem magányosak.

A második konklúzió az volt, hogy nemcsak a barátok mennyisége a fontos, hanem a közeli kapcsolatok minősége. Hiszen a tömegben is lehet valaki magányos, sőt akár egy házasságban is. Kiderült, hogy a marakodó életmód nagyon káros az egészségünkre. Például egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás. Azonban a meleg, szeretetteli kapcsolatok valóságos védőhálót szőnek körénk.

A harmadik következtetés pedig az volt, hogy a jó kapcsolatok nemcsak egészségesebbé tesznek az életünk során, hanem az agyunk is tovább friss marad. Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez a 80-as éveinkben - nagyon fontos dolog. Akik ilyen kapcsolatban élnek, és tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles. Akik viszont olyan kapcsolatban élnek, amelyben azt érzik, hogy nem igazán számíthatnak a másikra, nos, ezek az emberek korábban tapasztalnak memóriaromlást.

Nagyon érdekfeszítőnek találom ezt a kutatást - írja Anni, a napiboldogsag.com bloggere, s bár egyáltalán nem lepődtem meg a tanulságain (sok más kutatás is ebbe az irányba mutat), lehet, hogy elsőként én nem erre tippeltem volna. Pedig milyen egyértelmű! Leginkább az első és második pontot találom érdekfeszítőnek, mert  a harmadikkal kapcsolatban vannak azért fenntartásaim: csak nagy általánosságban lehet igaz, véleményem szerint nagyon sok a kivétel.



Ami kicsit szomorú, hogy kizárólag férfiak vannak a vizsgált alanyok között (75 évvel ezelőtt valószínűleg senkinek sem jutott eszébe, hogy a nőket is vizsgálni kellene).

A nők - mint tudjuk a gyakran magasabb érzelmi intelligenciával megáldott nem - szerintem talán még érzékenyebbek a kapcsolataik milyenségére. Az előadó még azt a kérdést is felteszi a végén, hogy ha mindezt tudjuk, miért is olyan nehéz megvalósítanunk?

Nyilván a kapcsolataink folyamatos törődést és befektetett energiát igényelnek egész életünk során. Az embernek tenni kell azért, hogy ezek a kapcsolatok működjenek és mindkét fél jól érezze magát bennük. Ezt azonban sokszor könnyebb mondani, mint megtenni.

Lezáró gondolatként csendben megjegyzem, hogy - bár ezt az előadó nem hangsúlyozta - ha meggondoljuk mit jelent mindez?? Hogy végső soron egyetlen fontos dolog van az életben, mely nélkül senki sem élhet boldogan. Ez pedig nem más, mint a SZERETET!!! ♥

Érdekes, hogy erre a Beatles anno mindenféle kutatás nélkül rájött. All You Need Is Love! :)



Szerző: Anni - napiboldogsag.com