Londoni hibrid buszok Forma-1-es volánnal

A Forma-1 immár a londoni tömegközlekedésben is „pole position”-t foglal el. Már ami az üzemanyag-takarékosságot illeti.


Ugyanis a Williams által kifejlesztett technológiával, az F-1-ben már működő „fuel-saving” volánokat egyelőre kísérleti jelleggel felszerelték a Go-ahead autóbusz-hálózat hat hibrid járművére, amelyek London dél-nyugati Putney kerületében közlekednek.

E kormányok révén az autóbuszok naponta 30%-kal csökkenthetik üzemanyag-fogyasztásukat. A The Guardian úgy tudja, hogy ha a módszer beválik, akkor a Go-ahead teljes, 4000 buszból álló flottáját felszereli az üzemanyag-kímélő kormányokkal.

Phil Margrave, a társaság mérnöki csoportjának vezetője úgy véli, hogy ez a beruházás a jelenlegi üzemanyag-árakkal öt éven belül visszatérül és ha ez valóban így lesz, akkor akár 10 éves buszokat is át lehet alakítani.

A Williams újítását ma már nem használhatják a Forma 1-ben, a GP-szabályzat változása miatt. Egy igazán hasznos újítás azonban nem veszhet kárba.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Nincs több szmog - Minden hónapban autómentes nap lesz Párizs sugárútján!

Nem is csoda, hiszen évente több tízezren halnak meg a szmog miatt Franciaországban.

Mivel közlekedsz? Megmondom, ki vagy!

Mindegyik közlekedési eszköznek megvan a saját maga előnye és ugyanúgy a hátránya. Ezért is olyan árulkodó, hogy ki mit választ célja elérése érdekében.

Férfiak és a macskáik (képriport)

David Williams fotós szerette volna megcáfolni az "őrült macskás hölgy" sztereotípiát, ezért kapta lencsevégre az erősebbik nemet és cicáikat.

Mozgássérültek frappáns válasza a szabálytalanul parkoló autósoknak (képekkel)

Mozgássérültek tartottak villámakciót szerdán Budapesten, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen, ha valaki elfoglalja a másnak fenntartott helyet.

Emberségből jeles: egy év szabadságot adományoztak a francia buszvezetőnek

Ahhoz hogy egy 32 éves férfi ápolhassa szélütés sújtotta feleségét, a helyi közlekedési vállalat dolgozóinak nagy része lemondott néhány szabadnapjáról.


NAPI BOLDOGSÁG