A NASA Hubble Űrteleszkópja ma ünnepli 23. születésnapját, de a csillagászok reménykednek benne, hogy az ikonikus készülék még néhány évig vizsgálja majd az égboltot.
A Hubble-csapat célja, hogy a teleszkóp – mely egyébiránt 1990. április 24-én indult el a Discovery fedélzetén – 2020-ig üzemeljen. Ez legalább egy évnyi átfedést biztosítana 8,8 milliárd dolláros utódjával, a tervek szerint 2018-ban induló James Webb Űrteleszkóppal (JWST).
Bár a Hubble-t lenyűgöző kozmikus fotói és csillagászati megfigyelései alapján ismerjük - kutatásai többek között felfedték, hogy az univerzum tágulása gyorsul, amelynek nyomán a kutatók a rejtélyes sötét energia jelenlétét vetették fel -, küldetése nem indult zökkenőmentesen. Felbocsátása után derült ki, hogy elsődleges tükrét nem jól állították be, így első három évének fotói rendkívül homályosak.
A korához képest jól tartja magátKen Sembach, a Hubble szakembere szerint a teleszkópból számos médiumban űztek gúnyt a legelején. A Hubble-t azonban úgy tervezték, hogy az űrsétáló asztronauták javítgassák, így 1993 decemberében egy korrekciós optikával orvosolták a problémát. Az űrhajósok összesen négy további alkalommal javították és frissítették a készüléket: 1997-ben, 1999-ben, 2002-ben és 2009-ben. Az orbitális pályán történő szervizelés nagy szerepet játszott a Hubble meglepően hosszú tudományos élettartamában – mondja Sembach.
A NASA 2016. április 30-ig kötelezte el magát a Hubble pénzügyi támogatása mellett. Sembach szerint azonban a teleszkóp támogatását – melynek működtetése egyébiránt évente összesen 98 millió dollár – ezt követően is folytatni kellene, amennyiben a Hubble továbbra is izgalmas adatokat küld haza. „Amíg az obszervatórium tudományos szempontból termékeny marad, úgy hiszem, az ország támogatni fogja működtetését.”
Amennyiben a Hubble-nek sikerül 2020-ig kitartania, akkor a JWST-vel egyetemben óriási teljesítményű csapatot alkothatnak – teszi hozzá a kutató -, mivel a Hubble éles szeme az optikai és ultraibolya hullámhosszokon kiegészíti az infravörösre optimalizált James Webbet. „Számtalan felfedezés érkezik majd a JWST-től az első egy-két évben, és számos olyan megfigyelés lesz, amelyről az infravörös mellett optikai képeket is szeretnénk” – mondja Sembach.
A NASA és az Európai Űrügynökség közös projektjeként működő Hubble-t a csillagászok számtalan kozmikus jelenség és objektum vizsgálatra használták fel 23 év alatt, és feladatmennyisége a jövőre nézve is hasonlóan változatos. Sembach hozzátette, van néhány olyan terület, mely az elkövetkező években kiemelt figyelmet érdemel.
Csodás felvételek születtek a Hubble általEzenkívül figyelemre méltó időt szentel majd a következő három évben a Hubble's Frontier Fields projektnek, mely az univerzum legtávolabbi objektumait kutatja. A projekt három másik, a rendkívül távoli kozmikus képződményeket vizsgáló Hubble-program - az 1996-os Deep Field-fotó, a 2004-es Ultra Deep Field, illetve a 2012-es eXtreme Deep Field - nyomdokait követi.
Sembach szerint a csillagászok szemében a Hubble továbbra is működőképes készülék. „Ha van valamilyen jelenség, amit nagyon szeretnénk megvizsgálni, majdnem mindig a Hubble az elsődleges választás.”
A teleszkóp eddig több mint egymillió tudományos megfigyelést végzett.
A cikk forrása: space.com/hirado.hu



