Juhász Márton fejmozdulatokkal irányítható kerekes széke forradalmasíthatja a mozgássérült emberek közlekedését.
A fejre erősíthető GyroSetA szombathelyi fiatalembernek nem ez az első, fogyatékkal élők életét segítő találmánya, korábban a gondolatirányítású művégtagok elvét szabadalmaztatta, most pedig a GyroSet nevű találmánya kapott szabadalmat.
A szilícium-völgyi Singularity University által meghirdetett verseny döntőjét április végén, Budapesten rendezték, ahol Juhász Márton többek között a NASA kutatóbázisára szóló 25 ezer dollár értékű ösztöndíját is megkapta. A projekt fő célja volt, hogy olyan találmányokkal nevezzenek a kutatók, amelyek képesek lehetnek arra, hogy egymillió ember életén javítsanak három év alatt.
Juhász Márton egy kórház mellett él és számos nyaktól lefelé megbénult emberrel találkozik nap mint nap. Ezek az emberek mozgásukat leginkább egy szájjal mozgatható joystick segítségével tudják kontrollálni, ami azonban látásukban korlátozza őket. Ezért fejlesztette ki a GyroSet nevű rendszert, amely a fejmozgás érzékelésével irányítja a végtagjaikat mozgatni nem tudók kommunikációját és közlekedését – osztotta meg akkor az.
Forrás: MTI



