Magyar világsiker – az egyik legkisebb fogyasztású jármű a Megaméter

Jó mérnököket kell képezni, akik megoldják, hogy 10-20 év múlva ne kelljen benzin az autóba.


Városi körülmények között 2696 kilométert tud megtenni egy liter benzinnel az az autó, melyet kecskeméti főiskolások mutattak be az m1 Ma reggel című műsorában. Bagány Mihály főiskolai docens megmutatta azt a motort, mely az autót hajtja, ezt a diákjai tervezték. Mint mondta: gyári motorral legfeljebb 600-700 kilométert lehet elmenni egy liter benzinnel. 

A kecskeméti főiskolás csapat és a díjnyertes Megaméter 3.

Felhívta a figyelmet arra: míg a 70-es években 10-12 litert fogyasztott 100 kilométeren egy átlagos autó, ma már 4.5 literrel elmennek. Úgy vélte: nagyon jó mérnököket kell képezni, akik 10-20 év múlva – amikor a benzin már megfizethetetlen lesz -, megoldják a problémát. 

Hangsúlyozta: azért ma már léteznek egyliteres autók, melyek elmennek egy liter üzemanyaggal 100 kilométert, csak még drágák. Kutasi Zoltán csapatkapitány elárulta: egy három kontinensen megrendezett világversenyen nyerték el a második helyezést, ami azt jelenti, hogy a Megaméter 3. a világ második legkisebb fogyasztású benzinüzemű járműve. 

Á. Tóth Krisztina pilóta arról beszélt: az autó a versenyen eddig legfeljebb 40-45 km/h-val ment, ettől azonban képes nagyobb sebességre is. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Egy moszkvai srác elképesztőt alkot a kocsikra tapadt szutyokból

Az orosz Nikita Golubev nem főállásban rajzol képeket mocskos autókra. A srác dizájnerként és illusztrátorként keresi a kenyerét, de legújabb projektjében Moszkva retkes járműveit használja vászonként.

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon termesztünk. Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.

Vajon mi az, ami lázba hozza a bocikat? Régen láttál ilyen cuki és vicces videót!

Mindennapi tejünk forrásáról alig tudunk valamit. Pedig tehenek nélkül bajban lenénk, ha a reggeli kávénkról lenne szó. Érdemes egy kicsit közelebbről is megismerni mókás világukat!

Ha valaki kellően elszánt és kreatív, egy teherautót is újra tud gondolni: Menő lakást varázsoltak a régi Csepelből

Egy ügyes kezű házaspár, Paul és Mandey egy hajdani Csepel autógyár csodát, egy Csepel teherautót alakított át apartmanná.


NAPI BOLDOGSÁG