Máté Bence lett a legjobb madárfotós a BBC világversenyén

A láthatatlan madárfotósnak is nevezett Máté Bence nyertes fotója:


A magyar természetfotós úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója, ezért kis híján kihagyta a versenyt. Végül az utolsó nap mégis nevezett, de csak egyetlen fotót küldött be, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot. "Már annak is örültem volna, ha csak a kiállított képek között szerepelek" - idézte őt a közlemény. A fotós úgy fogalmazott, örül, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét.

Máté Bence


A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta: igazi technikai és etológiai kihívás volt. "Sokéves előkészület után, lesben 74 eltöltött éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó." Hozzátette, hogy a képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítette, nem pedig távirányítással. Mint mondta, a legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavarta volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket.

A rangos pályázatra idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett, a fődíjat az amerikai Michael "Nick" Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével (The Last Great Picture), amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte. 

Michael "Nick" Nichols felvétele


Egyébként a neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-étől a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz.

Máté Bence az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták a rangos pályázaton, amely idén ünnepli 50. évfordulóját.



MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Zseniálisan ünnepelte meg a BBC Radio az 50. születésnapját

Egészen konkrétan a sheffieldi állomásnak jutott eszébe ez az ötlet. A BBC pedig hozta a megszokott színvonalat: nagyszerű klipet készített ez alkalomból.

Fókuszban Budapest: csinos kis videót posztolt a BBC a dunai jégzajlásról

Hetek óta igen kemény hideg van Európában, amire ma rátett egy lapáttal az ónos eső is, de legalább a dunai jégzajlás szépsége valamelyest kárpótol minket.

Oscar-díjat érdemelne: a Galápagos-szigeteken az év legizgalmasabb jelenetét vették fel

A Galápagos-szigeteken a BBC hihetetlen felvételt készített egy összehangolt kígyótámadásról, a célpont egy magányos leguán volt. Minden pillanata izgalmas.

A fényképezés hajnalán is létezett a "photobombing" (képriport)

A viktoriánus korban is éltek igazi mókamesterek, akik nem jöttek zavarba a fényképezéstől, sőt: gúnyot is űztek belőle. Mókás, sosem látott képek!

Képek, amiktől tátva marad a szád!

Meghökkentő, megdöbbentő és meglepő. Hasonló szavakkal leírhatók a következő képek!


NAPI BOLDOGSÁG