Meglepő: még a szennyezett szabad levegő is jobb a bezárkózásnál

Amerikai kutatók szerint sokkal károsabb az egészségre a tartós bezárkózás otthonainkba, mint ha kimegyünk a szennyezett, ám mégis szabad levegőre. A meglepő megállapítást azzal magyarázzák, hogy a lakás levegőjében található különböző vegyi anyagok, amelyek a tisztítószerekből, vagy a bútorokból és az ágyneműből áradnak, lerakódnak a vérünkbe. 



A kutatók, akik észrevételeiket az Environmental Science and Technology című szaklapban tették közzé, 31 bostoni irodai dolgozó vértesztjéből indultak ki. Egyesek vérmintájában még olyan vegyi anyagok nyomait is észlelték, amelyeket már legalább egy évtizede kivontak a forgalomból. A tudósok szerint ez még nem minden. Százezrek halnak meg minden évben a gáztűzhelyek vagy a különböző fűtőrendszerek kormától, vagy más kibocsátott káros anyagoktól. Ezeknek a vegyületnek a pontos egészségügyi hatása még nem tisztázott, az állatkísérletek arra utalnak, hogy leginkább a májat, az immunrendszert és szaporodási képességet támadják meg. 

Tehát nyissuk ki gyakran az ablakokat, az ajtókat, engedjünk magunkhoz minél több friss levegőt és mozduljunk ki otthonról. Persze azért a legjobb, ha átvágunk a városon és kijutunk valami zöld övezetbe. És ott sem mindegy, hogy hol vagyunk. E sorok írójának személyes tapasztalata, hogy egy olyan erdőnél, amelyhez közel van egy forgalmasabb út, legalább 50-100 métert kell megtenni ahhoz, hogy azt a bizonyos „erdei levegőt” lehessen szívni.


Forrás: Aiolus News energiacentrum.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

+1 ok, amiért neked is kell egy robotporszívó

Ha te vagy az, aki imádja hétvégén végigporszívózni a lakást és térden állva szedegetni a porcicákat a kanapé alól, akkor ne olvass tovább. Ha viszont egy végleges, biztos megoldást keresel arra, hogy mindig, de tényleg mindig tiszta legyen a padló, és ez semmi erőfeszítésedbe ne kerüljön, akkor a robotporszívót neked találták ki.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.


NAPI BOLDOGSÁG