Megvan az eredmény: a kocsányos tölgy lett az Év Fája


"Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt."
(Radnóti Miklós)


A versenyen a kocsányos tölgy 1694, a jegenyenyár 741, a virágos kőris 673 voksot kapott - olvasható az egyesület honlapján.  

Öreg kocsányos tölgy a szarvasi arborétumban. (MTI Fotó: Kovács Attila)

A kocsányos tölgy

A sík vidékekre jellemző fafaj akár 40 méter magasra megnő, de ismertek olyan példányai is, amelyek magassága megközelítette az 50 métert. Törzsátmérője tekintélyes, a svédországi Kvill községben található Rumskullaeken névre keresztelt egyed 14,75 méter törzskerületű. A legidősebb példányt - amely Dániában található - 1500-2000 évesre becsülik. Az Európában élő 24 tölgyfaj közül a legnagyobb areával rendelkezik: teljes mértékben meghódította Nagy-Britanniát, elérte a Skandináv-félsziget déli részét, keleten egészen az Urálig hatolt, de Dél-Európa legdélibb területein és a magashegységek magasabb régióiban már nem található meg.

Magyarországon a nagyméretű példányok már igen megfogyatkoztak. Simonkai Lajos botanikus 1871-ben a Szabolcs megyei Halász (ma Nagyhalász) községben 30 méter magas, 14 méter törzskerületű kocsányos tölgyről számolt be, a Vas megyei Zsennye határában álló, közelmúltban elpusztult fa törzskerülete 10,2 méter volt. A hédervári Árpád-fát tartják a legidősebb hazai egyednek, életkorát a szakemberek 700 évre teszik, a nép ezerévesnek mondja.


Az évszázadokkal korábbi erdőirtások, folyószabályozások és lecsapolások, a síkvidéki termőhelyek megváltoztatása a kocsányos tölgy állományainak fogyását okozta, ezért már alig találni évszázados matuzsálemeket, roppant méretű óriásokat e fafajból.

Kocsányos tölgy Somogybabodon
Forrás: kedvencfak.blog.hu -szélgyőző 


A kocsányos tölgy egyike a legkülönfélébb módon hasznosított fafajainknak. Kemény, szívós fája a hajóépítésnek és a kádáriparnak volt fontos nyersanyaga, de hidak, zsilipek építésénél, lakóházak és kocsik, valamint asztalosipari termékek, vasúti talpfák készítésénél is főként ezt a faanyagot alkalmazták. Makkja évszázadokon keresztül fontos takarmány volt. 

Az Év Fája mozgalomról

Az Év Fája mozgalmat Magyarországon az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indította útjára azzal a céllal, hogy a hazai erdők őshonos fafajait mind a szakmai, mind a nagyközönség számára bemutassa. 

Az egyesület 2012 óta együttműködik az Év Európai Fája verseny magyarországi lebonyolításában, amelyen hazánkat a tatai platánfa, a 2014-es magyarországi az Év Fája verseny győztese képviseli. A közönség február 1. és 28. között szavazhat a versenyben részt vevő tizennégy faegyedre a treeoftheyear.org oldalon.



Pozitív Nap / MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Alighanem ez az ország legkülönösebb fája

A napokban a Facebookon tettek közzé egy fotót Ceglédbercel egyik fájáról, ami nemcsak pompás színezetével, hanem egyedülálló formájával is lenyűgözi az arra járókat.

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!


NAPI BOLDOGSÁG