Millióknak adhat reményt az AIDS elleni küzdelemben: már embereken tesztelik

Új stratégiát próbál ki egy nemzetközi kutatócsoport a máig gyógyíthatatlan HIV-fertőzöttek megmentésére. A módszer feltörheti a sejtekben rejtőző kórokozó védelmi rendszerét.


Az új HIV-gyógyszert minden
valószínűség szerint nagyjából
öt éven belül tömegesen alkalmazni lehet majd.

Hétről hétre egyre több fiatal férfi jelent meg Los Angeles és San Francisco kórházaiban. Mindez a nyolcvanas évek legelején történt. A betegek magas lázra és gyengeségre panaszkodtak. Az orvosoknak gyanús lett a tünetek egyezése: 1984-ben egy nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy egy új és rendkívül agresszív betegséget azonosítottak. Ez a HIV vírus okozta AIDS, amelynek ellenszerét azóta sem találják meg.

Reménykeltő gyógyszerkísérletek ugyan többször is voltak, sőt egyes készítmények akár évtizedekkel is képesek meghosszabbítani a fertőzött betegek életét, de egyik medicina sem tud biztos gyógyulást garantálni. Éppen ezért minden ezzel kapcsolatos újabb bejelentést óriási várakozással fogadnak.

Eddig 30 millió ember életét követelte a HIV, és a világon sok helyütt kutatnak olyan olcsó orvosság után, amelyik meggyógyítja a fertőzötteket, azaz kiirtja a vírust. Ez egyelőre azért nem sikerült, mert a kórokozó a szervezetben rejtőzködik, a sejteken belül úgynevezett tározókban, ahol a gyógyszerek nem tudtak hozzájuk férni. Most azonban egy nemzetközi kutatócsoport a dániai Aarhus város egyetemének közreműködésével új klinikai teszteket végez egy új stratégiát alkalmazva.

A HIV vírusokról, úgymond, levetkőztetik az emberi DNS-t, és ezáltal az immunrendszer véglegesen megsemmisíti őket. A rejtett helyről a felszínre hozott kórokozót a szervezet saját védekező mechanizmusa el tudja pusztítani, miután megsegítik egy korábban rák ellen használt gyógyszerrel, az úgynevezett HDAC gátlóval. Az eljárás hatásossága az adott páciens immunrendszerétől függ. Jelenleg tizenöt emberrel folynak a nagyon ígéretes tesztek. Ha sikerül eltüntetni a vírust, újabb, ezúttal nagyobb számú kísérleti alanyon próbálják ki a módszert.

A sajtó általában olyan orvosi újdonságokról számol be, amelyeket először állatokon, például patkányokon próbálnak ki. Ilyenkor mindig hozzá kell tenni, hogy legalább tizenöt év, míg a fejlesztés alatt álló szerből tömegesen gyártható humán orvosság lesz. A mostani hírben ehhez képest pozitívum, hogy a kutatók már az embereken végzett kísérleteknél tartanak. Az új HIV-gyógyszert tehát minden valószínűség szerint nagyjából öt éven belül tömegesen alkalmazni lehet majd.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Készen állsz 2018 nagy olvasási kihívására?!

Ha már egy olyan könyved sincs otthon, amit még ne olvastál volna el, ha már senki nem tud olyan olvasnivalót ajánlani Neked, amit már ne tudnál fejből oda-vissza, akkor ez a játék Neked való! Ha úgy érzed, keveset olvasol, pedig igenis szeretnél, akkor még motivációként is jól jöhet ez a kihívás! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában!

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

A Nagy Mikulás Kihívás, avagy a Télapó edzőterembe jár és élvezi

A Télapót valójában Misinek hívják, 41 éves és életmódot szeretne váltani. Az első olvasásra furcsának tűnő állítások mögött valódi elszántság és komoly tervek sejlenek fel, és ha nem lenne így is elég abszurd a sztori, Rudolf és egy sztáredző is feltűnik a történetben.

Mi a baj az Y-generációval (+videó)

Van egyáltalán baj? Talán még sosem volt ennyire fontos, hogy odafigyeljünk egymásra. Ez a videó futótűzként terjed most...

Készen állsz 2017 nagy olvasási kihívására?!

Ha már egy olyan könyved sincs otthon, amit még ne olvastál volna el, ha már senki nem tud olyan olvasnivalót ajánlani Neked, amit már ne tudnál fejből oda-vissza, akkor ez a játék Neked való! Ha úgy érzed, keveset olvasol, pedig igenis szeretnél, akkor még motivációként is jól jöhet ez a kihívás! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában!


NAPI BOLDOGSÁG