Mobilalkalmazás, Facebook-játék, vagy folyóra írt opera a Dunáért

Európa második leghosszabb folyója, a Duna Németországban, a Fekete-erdőben ered két kis patakocska, a Brigach és a Breg összefolyásával Donaueschingennél indul utnak, majd 2850 kilométerrel és hat országgal odébb a Fekete-tengerbe ömlik.


Ennek a fantasztikus folyónak a népszerűsítése kapcsán kreatív projektötleteket vár a Danube Flow civil szerveződés. A pályázatára műfaji megkötés nélkül akár videoklipet, grafikát, fotót, rendezvényötletet, ruhakölteményt, performanszot, de akár Facebook- vagy mobilalkalmazást is küldhetnek a pályázók.


A jelentkezők javasolhatnak közösségi és családi programokat, vidám akciókat a folyópartra, forgathatnak klipet a Dunáról, tervezhetnek művészeti vagy köztéri alkotást, mobilalkalmazást, Facebook-játékot, installációt, vagy akár a folyóra írt operát is. A fantázia szabadon szárnyalhat, az egyetlen feltétel, hogy az ötlet középpontjában a Duna és környezete szerepeljen - részletezik közleményükben a szervezők. Az egyéni jelentkezők, csoportok és szervezetek 2012. március 7-ig küldhetik be munkáikat. A pályázat összdíjazása egymillió forint, amelyből a tervek szerint négy nyertest jutalmaznak. Az eredményhirdetés március 21-én, a Víz Világnapja előestéjén lesz. 

Összeköt 


A civil szervezetek és alkotócsoportok közös pályázata egy több hónapos programsorozat része, amelynek a Duna és környezetének népszerűsítése a cél. "A Duna több millió ember életének a része, hiszen isszuk a vizét, használjuk az energiáját és közlekedünk rajta. A többség ezt természetesnek veszi, de azt hajlamos elfelejteni, hogy ez a folyó Magyarország és Európa egyik legnagyobb természeti kincse, a Duna-part pedig a kikapcsolódás, a sport és családi programok helyszíne is lehet" - összegzik a szervezők.

A VaLyo (Város és a Folyó) Csoport tavaly nyáron építette ki a Duna Tanösvény nevű, újszerű séta- és kerékpáros túraútvonalat Budapest belvárosában. A fiatal művészek információs táblái és a STÉG nevű közösségi tér, ahol 2011 őszéig különböző ingyenes programokat tartottak, közkedveltek lettek a városlakók számára.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

12 ló összeáll és vár, aztán megérkezik a "suttogó" (egy bámulatos videó)

A kiváló lovas szakembert mindenki Lorenzóként ismeri. Világszerte elismert bámulatos tehetsége és a lovak iránti szeretete. Kevesen tudnak úgy bánni a lovakkal, mint ahogyan ő.

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó


NAPI BOLDOGSÁG