Műszaki Emmy-díjat nyert egy magyar fejlesztés

Műszaki Emmy-díjat nyert a Colorfront magyar cég, amely az On-Set Dailies nevű termékével érdemelte ki az amerikai televíziós akadémia elismerését Los Angelesben.


A magyar fejlesztők 2010-ben egy korábbi munkájukért már technikai Oscar-díjat is kaptak. Ezúttal egy olyan programmal hívták fel a figyelmet magukra, amely gyökeresen megváltoztatta a televíziós sorozatok és mozifilmek készítésének módját - közölte a cég helyi idő szerint szerda este tartott díjátadót követően.

A műszaki Emmyt minden évben olyan cégek vagy személyek kapják meg, amelyek vagy akik jelentős fejlesztéssel járulnak hozzá a televíziós iparághoz - vagy a már meglévő módszerek továbbfejlesztésével vagy olyan újításokkal, amelyek alapjaiban változtatják meg a televíziós műsorok közvetítésének, rögzítésének vagy vételének technológiáját.


Az amerikai televíziós akadémia indoklása szerint az On-Set Dailies segítségével lehetővé vált a digitális képrögzítési technológiára átállt televíziós műsorok és sorozatok napi nyersanyagának hatékony feldolgozása. Különleges adatfeldolgozási sebességének köszönhetően az On-Set Dailies a napi forgatott anyagból készített musztert rendkívül rövid határidővel bocsátja a vágók és a produkción dolgozók rendelkezésére.

A fejlesztés 2011 tavaszán mutatkozott be az Egyesült Államokban. A vezető amerikai utómunka-stúdiók és filmes laborok a napi több órányi, digitálisan rögzített felvételek feldolgozására ma már szinte kizárólag ezt a technológiát használják.

CSI, Miami, Doktor House: sorozatok a magyar cég technológiájával


Az újgenerációs digitális kamerák már a 35 mm-es filmmel megegyező minőségű felvételeket készítenek, ennek köszönhetően megtakarítható a nyersanyag beszerzésére és tárolására, a filmelőhívásra, az előhívott negatív szkennelésére és a videoátírásra fordított költség. A fájlalapú képfeldolgozással emellett lehetőség nyílik az eredeti képminőség megőrzése.

A magyar cég technológiáját olyan nagy sorozatok forgatása során használták, mint a CSI: Miami helyszínelők, a Dexter, a True Blood - Inni és élni hagyni, a Született feleségek, a Doktor House, a Borgiák, a Walking Dead, a Vámpírnaplók és a Modern család.

Magyar fejlesztők a díjjal.

Emellett filmes produkciók is alkalmazzák a fejlesztést: használták a Skyfall - Égszakadás című James Bond-filmben, a Bosszúállók, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász vagy épp a World War Z című filmeknél is.

A Colorfont új termékét ugyanaz a csapat fejlesztette ki, amely 2010-ben az amerikai filmakadémiától a Lustre fényelő rendszer kifejlesztéséért technikai Oscar-díjat kapott. A vállalkozást Jászberényi Márk és fivére, Áron alapította.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Újratalálkozások, akkor-és-most nosztalgiák nagyon híres filmek és sorozatok stábjaival!

Híres filmek szereplői találkoztak évtizedek után újra, te pedig nagyon öregnek érzed magad...

Ezerarcú vad természet - fotók, melyektől máshogy tekintesz majd a vadonra!

A természetről és a benne lakó ezernyi élőlényről készült fotókat mindenki szeretni. Ki ne tudna eltölteni azzal legalább pár percet, hogy egy bájos kutyakölyök játékáról készült képsorozatot szemlél?

"Annyira emberi" - állatkölykök ruhába bújva egy jobb világért!

Vagy mondhatnánk, hogy "Ez állati!" és tényleg, ha belegondolunk a két kifejezés már-már egymásba mosódott. Tulajdon állatainkat is egyre inkább kis emberekként kezeljük.

Ha a stressz égetné a kalóriákat, már régen szupermodell lennék... De hogyan birkózzunk meg ezzel?

A stressz valójában az a feszültség, ami akkor jön létre, amikor az agy felülírja a test ösztönös vágyát, hogy péppé verjen valakit, aki nyilvánvalóan megérdemelné. De hogyan kezeljük ezt?

Csak még egy epizód, mondtam, és másnap reggel sorozatfüggőként ébredtem...

Először csak egy részt nézel meg, de utána nem bírsz leállni. Így válunk a sorozatok rabjaivá, és tiszta szívből élvezzük.


NAPI BOLDOGSÁG