Netes helyzetkép: nyugdíjas nebulók és diák oktatók<br>

Mit lehet tenni az idősek és a fiatalok közelebb hozása érdekében? Ültesd le a nagyszülőt és unokát egy számítógép elé és igazán érdekes dolgok történnek majd!


Az biztos, hogy a világra nyitott, derűs időskor alapvető feltétele, hogy legyen feladata az embernek, akár mert kapja, akár mert keres magának, ehhez nyújthat segítséget az internet az ötven év felettieknek – magyar és olasz helyzetkép következik.


Egymillió ötven feletti magyar polgár klikkelget


Internet ötvenen túl – Magyarországon az elmúlt években nagyon megugrott azon idősebb emberek száma, akik a világhálót kapcsolattartásra, informálódásra vagy épp játékra használják. Hazánkban a felmérések szerint több mint egymillió ötven feletti polgár klikkelget a képernyők előtt.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint az ötven felettiekről sokakban olyan hamis sztereotípia alakult ki, amely inkább a hetvenes-nyolcvanas korosztály esetén állhatja meg a helyét. Beteges és az élettől már búcsúzó szakaszban lévő emberként gondol számos fiatal már az ötvenesekre is. A felmérés adatai szerint azonban ez a korosztály  nagyon is tevékeny, igényes és munkájában, társas kapcsolataiban, szabadidejében is minél aktívabb életre vágyik.

Az idősebb korosztály aktivizálását szolgálja a Magyarországon minden évben megrendezett unoka-nagyszülő informatikai verseny is. Olaszországban most ehhez hasonló program indult, a számítógépes kurzusokon gyerekek oktatják az ősz halántékú felnőtteket a számítógép használatára.

Meglepődött gyerekek


Olaszországban eddig a nagymamák horgoltak, a nagypapák a Forum Romanummal szomszédos tekepályán játszottak vagy kártyáztak, kivéve azokat, akik ismét iskolába járnak - számítógépes ismereteket tanulni. Az idén tizenegyedik kiadásához érkezett a Nagyszülők az interneten elnevezésű digitális projekt, mely az időseknek segít a modern technológia világában eligazodni. A lényege nagyon egyszerű: a 65 év felettieknek szól, akik a hozzájuk legközelebbi általános iskolában, gimnáziumban vagy szakközépiskolában számítógépes tanfolyamokra járhatnak, ingyen.

A húszfős kurzusokat az iskolák diákjai vezetik. Heti kétszer fél óra, tizenöt héten át és az idősek és fiatalok közös munkáját informatika tanárok is segítik, bár az a tapasztalat, hogy a gyerekek azonnal meg tudják tanítani, amit akarnak, mégpedig egyszerűen és érthetően és nagyon gyakorlatiasan még az is kiderült, hogy a gyerekek, ha akarnak, türelmesek is tudnak lenni, és a nyugdíjasok sem olyan lassúak, mint ahogy általában gondolják róluk.

Az eddigi beszámolók szerint a két generáció közös munkája kiválóan működik: a gyerekek először azt hiszik, hogy a nénik, bácsik nem lesznek képesek ide-oda klikkelni, de meglepődve látják, hogy az első nehézségek után a nagymamák és nagypapák fejest ugranak a világhálóba, és mindent ki akarnak próbálni.

A számítógépes kurzus az alapfogalmaktól indul, hogyan kell bekapcsolni a gépet, de a végére a tanuló idősek már szkennerezni is tudnak, fényképet letölteni, iPadot használni. Az időseket a legjobban az érdekli, hogyan tudnak e-mailben levelezni és skype-on távoli rokonaikkal kapcsolatot tartani. A kötelező tananyag részét képezi, hogy a 65 éven felüliek járatosságot szerezzenek az olasz közigazgatás online oldalain, bele tudjanak nézni a bankszámlájukba, ellenőrizni tudják például a vasúti menetrendet és a mozik műsorát is.

Nyugdíjas nebulók és diák oktatók


A számítógépeket, az internetes kapcsolat költségeit és az oktatókat a projektért felelős oktatási minisztérium fizeti a helyi önkormányzatokkal közösen. Az idén 13 olasz tartomány csatlakozott az akcióhoz. Az eddigi tíz kiadás alatt 12 ezer idős tanult meg számítógépezni 10 ezer diák és 800 oktató segítségével. Rómában kurzusokat szerveztek több idősotthonban is. A már profin számítógépező idősek pedig önkéntesekké válnak, és hasonló korúakat taníthatnak tovább. 

Az olasz szociológusok szerint a projekt nem csak arról szól, hogy az idősek mostantól kezdve digitalizáltak lesznek- e vagy sem, sokkal inkább az a program lényege, hogy az időseket hozzásegíti, ne legyenek magányosak, elszigeteltek sem szűkebb környezetükben, sem a nagyvilágban. A fiatalok pedig most az egyszer fordított szerepkörben tutorrá válnak, és ők tanítanak meg valamit a másban tapasztaltabb időseknek.

A gyerekektől kapott internetes segítségért cserébe egyre több olasz iskola előtt nyugdíjasok segítenek a kisdiákoknak átkelni az úttesten, máshol meseórát tartanak, és olyan régi helyi történeteket mondanak el, melyeket semmilyen könyvben nem lehet olvasni – még az interneten sem.

Szerző: Pozitív Nap
Forrás: MR1 - 180 perc

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fotósorozat, ami megmutatja a gyerekek hogyan töltötték net és okostelefon nélkül a nyarat szerte a Földön

Summer Unplugged, azaz "nyár kihúzva", ez volt egy nemzetközi fotósverseny címe. Ennek pedig az volt a témája, hogy a gyerekek, hogyan töltik a nyarat, ha nem az interneten lógnak, vagy a Tv előtt ölnek. Fotósok százai örökítették meg világszerte, milyen boldogan telt a gyerekek nyara tévé, internet és telefon nélkül! Mutatjuk a legjobbakat!

Felismered a hangulatjelekkel leírt könyvcímeket?

Mennyire ismered a könyvek világát? Szoktál olvasni? Ha a válaszod igen, akkor a következő játék pont neked való lesz! Persze, egy kicsi meg van bolondítva modern korunkkal... :)

Az internet sztárjává vált a 4 hónapos kisbaba!

A világháló egy nagyszerű lehetőség, ugródeszka, a hírnév kapuja. Persze, ha megfelelően tudjuk használni. Nos, sokan tanulhatnak Joey-tól és mamájától, Laurától.

Mi neki adnánk az "év anyukája" díjat - zseniálisan leleményes!

Az internet tele van frappáns szülői megoldásokkal a modern kor problémáira. Persze régen a felmenőinknek ugyanúgy meg kellett küzdeniük csemetéikkel, de azóta ezeknek a "harcoknak" némiképp megváltozott a színtere.

Az apuka újraalkotta lánya fotóit, az eredmény hihetetlenül viccesre sikerült!

Az apuka megelégelte lánya sokat mutató képeit és kreatív módot talált, hogy gátat szabjon nekik!


NAPI BOLDOGSÁG