Önmagát vezeti a Google autója!

A nevadai közutakon tesztelheti először saját fejlesztésű önműködő autóját a Google. Forgalomban is kiválóan cikázik az önvezérelt jármű.

Forgalomban is tesztelik a járművet


A keresőóriás korábban az állam területén szemléltette, hogy az automata gépjármű biztonságosabb, mint az ember által vezetett változat. A Google cég csodajárgánya videokamerák, radaros érzékelők, lézerek és a kézi vezérlésű autók révén begyűjtött információk segítségével igazodik el az utakon.

A vállalat saját fejlesztésű technológiájával felturbózott Toyota Prius tetejére és elülső részére erősített lézerradarok révén az autó észleli a járókelőket, a kerékpárosokat és a többi járművet, olyan virtuális védőzónát létrehozva körülöttük, amelyet könnyedén ki tud kerülni.

A nevadai előírásoknak megfelelően mindig két embernek kell lennie a tesztautóban: egyikük a kormánykeréknél ül, a másik pedig az autó tervezett útvonalát, valamint az úton lévő veszélyeket és közlekedési lámpákat jelző számítógép-képernyőt követi figyelemmel. Hiba esetén a sofőr átveheti az irányítást a jármű felett, ha megnyomja a féket vagy ráhelyezi a kezét a volánra.

"Ezeket az autókat a vezetés közbeni figyelmetlenség kivédése céljából tervezték" - mutatott rá Bruce Breslow, a minisztérium vezetője, aki példával is szemléltette a fejlesztés lényegét. Mint elmondta, "ha valaki mellett elhajt egy hiányos öltözetű hölgyek képével díszített hatalmas teherautó, akkor az automata jármű nem lát egyebet, mint csupán egy dobozt".

Breslow szerint a Google vállalat ez idáig három tesztautó kipróbálására kért engedélyt. A járműveknek piros rendszámtáblájuk lesz és egy végtelenjel fogja díszíteni őket ezzel utalva rá, hogy ők lesznek a "jövő autói". Amint az önjáró autók készen állnak rá, hogy beguruljanak a kereskedelmi forgalomba - várhatóan 3-5 év múlva -, a rendszámtáblák zöld színben fognak pompázni.

...és így működik majd a jövő sofőrje?

A nevadai törvényhozás - az Egyesült Államokban elsőként - tavaly engedélyezte az önműködő autók használatát az állami utakon. A szabályozás 2012. március 1-jén lépett életbe. A minisztérium szerint az állam tervei között szerepel, hogy végül magánszemélyeknek is engedélyezi az automata gépjárművek használatát.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Egy moszkvai srác elképesztőt alkot a kocsikra tapadt szutyokból

Az orosz Nikita Golubev nem főállásban rajzol képeket mocskos autókra. A srác dizájnerként és illusztrátorként keresi a kenyerét, de legújabb projektjében Moszkva retkes járműveit használja vászonként.

Magyarra fordították a dalszöveget, majd vissza - óriási röhögés lett belőle

Az amerikai The Tonight Show-ban megmutatták, hogyan bénázik a Google Translate, ha a magyar nyelvvel kell megküzdenie...

Ezt a számsort írd be a Google keresőjébe!

Néhány éve kering egy titokzatos számsor az interneten. Időről-időre felbukkan és cselekvésre készteti emberek tömegeit.

Vajon mi az, ami lázba hozza a bocikat? Régen láttál ilyen cuki és vicces videót!

Mindennapi tejünk forrásáról alig tudunk valamit. Pedig tehenek nélkül bajban lenénk, ha a reggeli kávénkról lenne szó. Érdemes egy kicsit közelebbről is megismerni mókás világukat!


NAPI BOLDOGSÁG