Pozitív gondolatok fénybogarakba csomagolva

Ez az év nem volt könnyű és vélhetően a következő is nehéz lesz. Ebben a helyzetben mindenkinek jól jön némi pozitív energia. A megszokott képeslapok és üdvözlő kártyák helyett a Felvonulási térnél december 27-től óriási, interaktív animáció segítségével lehet fénybogarakba csomagolni jókívánságainkat, melyek aztán az égig szállhatnak, hogy teljesüljenek. 


A Dózsa György út 84/A szám alatt található budapesti irodaház földszinti üvegfelületén repkedő kis fénybogarak hívják fel magukra a figyelmet. Aki közelebb lép, tapasztalni fogja, hogy a kivetített kis lényeket meg is lehet fogni, így azok a jövő évvel kapcsolatos pozitív gondolatokká változnak. 

A látványos élmény a „Tweetpositive projekt” nevet viseli, és azzal a céllal hozták létre, hogy a megszokott, boldog új évet kívánó képeslapoknál valami inspirálóbbat nyújthassanak az embereknek ahhoz, hogy optimistán kezdhessék az esztendőt, hiszen néha elég egy pozitív gondolat, egy jól megválasztott jókívánság, hogy aztán mosolyogva, örömmel folytathassuk utunkat.  A DDB reklámügynökség kezdeményezésére remélhetőleg számtalan sok-sok pozitív üzenet jelenik majd meg a falon, amit a projekt alkotói a támogató emberektől várnak. A beküldés lehetőségéről és a részletekről a projekt oldalán lehet tájékozódni.


Talán sosem volt nagyobb szükség a pozitív dolgok terjedésére


Az installáció december 27-e és január 6-a között minden délután 16 órától tekinthető meg a Felvonulási térnél. A szervezők remélik, hogy a Twitteren keresztül minél több beküldött pozitív gondolatot tudnak majd fénybogárba csomagolni. A projekt egyik alkotója, Szántó Gábor, a DDB digitális és innovációs csapatának első embere bízik a sikerben: „A médiából ömlenek a rossz hírek, ezért talán még soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a pozitív dolgokat keressék az emberek maguk körül és a rossz hírek helyett a pozitív dolgok terjedjenek. Ez az alapgondolat késztetett minket arra, hogy létrehozzuk ezt az óriás installációt. Hiszünk az átadott szavak erejében, és reméljük, az emberek is szeretni fogják a kezdeményezést.” 


Az installációt az arra járók mozgásvezérlők segítségével interaktív módon fedezhetik fel. Ha megfogják a röpködő lények egyikét, a belerejtett pozitív tartalmú üzenet kicsomagolódik és olvashatóvá válik. Január 6-ig tehát érdemes ellátogatni a Felvonulási térre, és pozitív gondolatokkal feltöltődni. Merjünk pozitívan nézni a jövőbe és ezeket a gondolatainkat meg is fogalmazni, hogy mindenkihez eljuthassanak!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Játékra invitálunk: megtalálod a Holdat a felvágottak között?

A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk. Ezt a tulajdonságát kihasználva igen ötletes és mókás játékra invitál minket egy japán twitterező.

Meglepő módon tüntetnek a Brexit utáni rasszizmus ellen

A Brexit utáni zűrzavarban a brit és külföldi állampolgárok megtalálták a közös nevezőt, együtt lépnek fel a rasszizmus ellen.

Te is azt hitted, hogy a szerzetesek teljes elvonultságban élnek és állandóan imádkoznak? Tévedtél!- Egy kampány a sztereotípiák ellen

Egy kampány azért, hogy jobban megismerkedjünk a szerzetesekkel, és eloszlassuk a sztereotípiákat...

Az a baj- egy ütős dal az esélyegyenlőségről, amit neked is látnod kell (videóval)

Reméljük, hogy a videó megtekintése után velünk együtt Te is átértékeled majd mindazt, amit eddig a fogyatékosságról gondoltál...

Az egyik ajtón: SZÉP, a másikon: ÁTLAGOS felirat szerepel. Te melyiken mennél át? (+videó)

A Dove-tól már megszokhattuk, hogy egyre ütősebb kampányokkal állnak elő, ha a nők önbizalmának növeléséről van szó. Most sem okozott csalódást!


NAPI BOLDOGSÁG