Sokan tiltakoznak, de állatkísérletek eddig is voltak, és valószínűleg még lesznek is...

Koppenhágában flashmobbal egybekötött demonstrációt tartottak állatvédők 2012-ben az állatkísérletek ellen, a célkeresztbe a kozmetikai ipar került, mivel a cégek egy része olyan országokban végezteti a kísérleteket, ahol nincs érvényben tiltó szabály. Tavaly az élveboncolások ellen tiltakoztak. Európában 1,2 millióan írták alá azt a petíciót, amelynek alapján az EU most vitát kezdeményezett. Ez már nem a kozmetikai iparról szól, hanem például az orvosi kísérletekről.

Az aláírók ellenzik azt a 2010-es uniós törvényt, amely ugyan engedélyezi az állatokon végzett kísérleteket, és előírja azt is, hogy ahol lehetséges, más eljárásokkal, vagy alternatív megoldásokkal helyettesítsék őket, és a fájdalom mértékét tartsák a lehető legalacsonyabb szinten. A petíció viszont az állatkísérletek teljes betiltását szeretné elérni. A korábbi uniós adatok szerint 2011-ben több mint 11 millió állat esett át valamilyen tudományos kísérleten. Több állam már változtatott a korábbi gyakorlatán, az Egyesült Államokban például csimpánzokat nem használnak orvosi kísérletekhez.

Több kutató ugyanakkor aggodalmának adott hangot, szerintük ha betiltják a kísérleteket, nehézkessé válna az új gyógyszerek tesztelése, amelyeket a rák, az Alzheimer-kór, vagy éppen a szívinfarktus ellen fejlesztenek. A vitanapra tudósokat és kutatókat is meghívtak, akik az állatkísérletek szerepét és fontosságát hangsúlyozták. Azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e törvénymódosítás az állatkísérletekkel kapcsolatban az Európai Unióban - hangzott el a Magyar Rádió műsorában.

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ha 100 százalékosnak vesszük az állatkísérletek felhasználását (ez 11 millió állatot jelent), akkor több mint 60-63 százalék a hadiipari kísérlet, 27 százalék a kozmetikai és nagyjából 9-10 százalék a gyógyszerkísérlet.


Figyelembe véve, hogy az unió lakossága 500 millió, akkor az 1,2 millió fő általi támogatás még mindig érdektelenségről árulkodik, pedig fontos a kérdés. Egyet kell érteni azzal a 21. században, hogy az alternatív kísérleteknek fel kell váltani a lehetséges módozatokban azokat a felesleges kísérleteket, ahol valóban érző, fájdalommal bíró állatokkal kísérleteznek. Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora azt is elmondta, hogy szerinte állatkísérletek mindig is lesznek, és ha az EU most nem megfelelő jogszabályokat hoz, akkor az állatkísérleti piac eltolódik kelet irányába, az "alulszabályozott" irányba. Például a kozmetikai szerek esetén, bizonyos kulturális körökben csak állatokon tesztelt kozmetikai szereket hoznak forgalomba, mert a lakosság csak abban bízik.

Tévhit, hogy az alternatív módszerek drágábbak lennének, valójában sokkal olcsóbbak az állatkísérleteknél - tett hozzá Szilágyi István. Elképzelhetőnek tartja, hogy gyógyászati célú állatkísérleteket sem lehet majd végezni az unió területén a petíció elfogadásával, de behozatali tilalom is szóba kerülhet, vagyis olyan gyógyszert ne forgalmazzon az unió, amelyet állatokon teszteltek.

Pozitív Nap

hirado.hu



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Modellek, akik nagyobb erővel hatnak ránk, mint fiatal társaik - lenyűgöző képek!

...és mégis, ők nem fiatal, feszes bőrű ultravékony lányok, hanem érett hölgyek, akiken ugyan nyomot hagytak már az elmúlt évek, de ettől csak még szebbek és lenyűgözőbbek lettek!

Lélekkozmetika: a belső, külső szépségért

Képzelj el egy olyan kozmetikát, ahol nem csak a bőröd, hanem a lelked is megváltozik. A testi-lelki-szellemi harmónia eléréséhez egy különleges módszert ismerhetsz meg, az Animi Lélekkozmetikát.

Ilyen az, amikor a férfiak megtudják, hogy apák lesznek! (+videó)

Anyának lenni fantasztikus érzés, főleg, ha a várva várt gyerek hosszas próbálkozás után jön össze. De milyen lehet az, amikor egy férfi először tudja meg, hogy apa lesz?

Házi luxus, ha gyönyörű bőrre vágysz

Készíts könnyedén, házilag nagyszerű arcpakolásokat, amelyek csodássá varázsolják bőrödet....

Harc a cellulit ellen 5 egyszerű trükkel

Szabadulj meg a narancsbőrtől 5 egyszerű tippünkkel!


NAPI BOLDOGSÁG