Szemétdombról, 16 évesen került a világ legjobb egyetemére!

Egy 16 éves Sierra Leone-i fiú szemétből guberált alkatrészekből készített magának rádióállomást, hogy DJ Focus néven végre saját műsorát közvetíthesse az éterben. Fejlesztésével a zseniálisan bütykölő tinédzser a MIT-re is bejutott.


"Nincs túl sok elektromosság a környékünkön. Körülbelül hetente egyszer van áram, de előfordul, hogy egy hónapig sincs" - meséli történetét a Huffington Post cikkében publikált videóban Kevin Doe, a Sierra Leone-i tinédzser fiú, aki hazájában legalább akkora csodagyereknek számít, mint a 12 évesen gimnáziumi tanulmányait megkezdő Szász Marci Magyarországon.

Az afrikai fiú tizenhárom éves korában kezdett elektromos alkatrészekből barkácsolni, hogy képes legyen ellátni saját és a környékbeliek házát árammal. Kevin Doe a környező szeméttelepen eldobált elektronikus hulladékokból - többek közt egy rég kidobott, rozsdás feszültségszabályzóból - eszkábált generátort és egy saját rádióadót is.

Akkumulátort és generátort épített, mert ezekre volt szüksége

Ez utóbbin DJ Focus művésznéven szolgáltat műsort, a zenék lejátszása mellett híreket is be szokott mondani. A művészneve saját bevallása szerint onnan származik, hogy úgy véli, ha valaki kellően fókuszál egy témára, bármilyen találmányt meg tud alkotni. A fiú  hulladékból előguberált sav, szóda és fém alkatrészek segítségével házilag gyártott le akkumulátorokat is, amelyek segítségével az áram nélküli időkben is képes esténként világítást biztosítani saját családja, és a szomszédság számára. Az általa épített áramgenerátoron töltik fel a környéken élők saját mobiltelefonjaikat is - számolt be a CNN.

Kevin Doe bütykölés közben

Kevin Doe tehetsége akkor látott igazán napvilágot, amikor részt vett a Global Minimum nevű szervezet által megrendezett Innovációs Szalon nevű tehetségkutató versenyen, amelyen afrikai középiskolások diákjai mérték össze tudásokat. Ezen az eseményen figyelt fel a fiúra David Monina Sengeh, a rangos amerikai műszaki egyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Media Laborjának afrikai származású kutatója. Az egyetemi kutató meghívására a fiú csatlakozhatott az MIT szegény térségekben élő emberek számára meghirdetett képzési programjára. Tizenhat éves korával Kevin Doe a program eddigi legfiatalabb résztvevője.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Desszertek, amiknek már a látványától is elolvadsz

A süti sütés művészet! És mi lehetne művészibb, mint ahogy az olvadt csokoládé kibugyog a késed mellett a süteményből, ahogy belevágsz... Hmmm...

Fantasztikusan kreatív, interaktív könyvvel tiszteleg ez a férfi a magyar találmányok előtt (+videó)

Az emberiség történelmének nagy találmányai közül nem kevés magyar emberek nevéhez kötődik. Előttük tiszteleg Filkor Gábor ezzel a nem mindennapi videóval.

10 dolog, amiről nem tudtad, hogy nő találta fel

Rengeteg szuper találmány ötletgazdái hölgyek, de ezek között van néhány, amire rávágnánk, hogy férfi elme szüleményei.

Mit lehet tenni súlyos szárazság esetén? - Ez a dél-afrikai törzs egyedi választ ad a kérdésre

Az esőkirálynő még kedélyállapotával is képes befolyásolni az időjárást.

Ahol 8 millió emberre jut egy magyar szemorvos - egy elképesztő képriport

"A szem a lélek tükre" - Hajdú D. András fotói ezt tökéletesen megmutatják: egy, a számunkra, szinte embertelennek tűnő helyen, egy önkéntes magyar orvos emberfeletti munkája...


NAPI BOLDOGSÁG