5 in 1, avagy a szuper magyar találmány: bringatáska, amit ötféleképpen használhatsz!

Mindig örömmel írunk olyan hazai ötletekről, amelyek nem csak kreatívak, hanem hasznosak is. Szerencsére a Bigo Bag Five fantázianevet viselő biciklitáskára ezek a jelzők maximálisan igazak: a tatyóból ugyanis nem kevesebb, mint öt használati tárgyat lehet varázsolni. Bár támogatók hiányában – információink szerint – még nem kezdődött el a táska sorozatgyártása, reméljük, nemsokára „beindul a bolt”.


Bigo Bag Five: öt az egyben

A magyar Bigo márka célja, hogy olyan termékeket gyártson, amelyek megkönnyítik mindennapi életünket. Első gyermekük, a Bigo Bag Five tökéletesen illeszkedik a csapat profiljába. Egy egyszerű, mégis praktikus biciklitáskáról van szó, amely multifunkcionális: nem egy, hanem öt felhasználási lehetőséget rejt magában. A vízhatlan anyagból készült újdonság nem csak táskaként, hanem poncsóként, gyerekhordóként, plédként, és hatalmas zsákként is funkcionál.


Az ötlet és a megvalósítás két fiatal srác, Halász György és Rapali Krisztián nevéhez fűződik. Az isteni szikra Halász fejéből pattant ki, ő készítette el a táska prototípusát, majd később a weboldalt is. Rapali Krisztián a tesztelésben, valamint a logótervezésben vett részt. „Először csak felvázoltuk az ötleteinket, beszélgettünk, gondolkodtunk. Aztán papírra vetettük a terveket, amit pedig automatikusan követett a prototípus elkészítése” – írja a csapat egy weboldalon



Mire használhatod a Bigo Bag Five-ot?

Táska: a Bigo Bag Five elsősorban egy táska, megközelítőleg 40-50 liternyi férőhellyel. A weboldal szerint a táskában lévő súly egyenletesen oszlik el a háton és a vállon, így bármilyen kinti tevékenység közben kényelmes viselet. Nem csak a biciklizés szerelmeseinek ajánlják!


A Bigo Bag Five női- és férfiméretben is elérhető.


Poncsó: a táskából néhány egyszerű mozdulattal hosszú, vagy akár rövid poncsót alakíthatunk ki. A kabátka kifejezetten esős, havas időjárásban nyújt védelmet viselőjének. 



Gyermekhordozó: a Bigo Bag Five gyermekhordozóként kisgyermekes családoknak nyújthat segítséget az utazások során. 



Piknik „pléd”: a táska jókora szőnyeggé alakítható, amelyre kényelmesen leheveredhetünk. 



Hatalmas zsák: ha kettő, vagy esetleg több táskát összecipzározol, akkor egy jókora hátizsákot kaphatsz. Csak győzzed cipelni!



Mit hoz a jövő?

A srácok ahhoz, hogy elkezdhessék a Bigo Bag Five sorozatgyártását, anyagi támogatásért kampányoltak a Kickstarter közösségi pénzgyűjtő oldalon. 30 ezer dollárra lett volna szükségük, a pénz azonban eddig még nem gyűlt össze. Reméljük, ez a kiváló magyar találmány valamilyen úton-módon mégis bekerül a boltok polcaira. Mi nagyon szurkolunk! 


Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap

Forrás: urbanplayer.hu/bigobrand.com/kickstarter.com


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ahogy még nem használtad a parafadugót, de holnaptól fogod! 7 okos tipp (+videó)

Mihez is kezdjünk a parafadugókkal, amik az esti borozgatásból visszamaradnak? Nos, ahelyett, hogy kidobod, 7 olyan okos és mégis pofonegyszerű megoldást mutatunk, amikkel nagyban megkönnyítheted az életed.

Rajongásig szerethetők a grafikus makkból készült figurái

Néhány évvel ezelőtt, a Prágában élő grafikus, Petr Václavek valami különös őszi elfoglaltságot keresett gyermekei és saját maga szórakoztatására. Megtalálta. Kis makk figurákat kezdett készíteni...

Zseniális magyar találmány a biciklilopások ellen!

Bosszantó dolog, amikor meglovasítják az ember kerékpárját, hiszen tulajdonképpen sehogy, nem lehet a nyomára akadni a sorozatgyártott bicikliknek. És, ha mégis???

Mi neki adnánk az "év anyukája" díjat - zseniálisan leleményes!

Az internet tele van frappáns szülői megoldásokkal a modern kor problémáira. Persze régen a felmenőinknek ugyanúgy meg kellett küzdeniük csemetéikkel, de azóta ezeknek a "harcoknak" némiképp megváltozott a színtere.

Nem hiszed, hogy a mosogatás mókás is lehet? Tévedsz! Meg is mutatjuk, miért...

Mosogatni senki sem szeret, sőt. De szerencsére vannak tehetséges és ötletes emberek a bolygón, akik még a legutálatosabb munkát is mókássá teszik.


NAPI BOLDOGSÁG