Tanár nélkül tanultak etióp gyerekek


A százdolláros laptoppal nemzetközi hírnevet szerzett One Laptop Per Child (OLPC) alapítvány újabb kísérletet indított el két afrikai faluban, mert a szakértőkarra voltak kíváncsiak, hogy a megfelelő eszközökkel tanár nélkül tudnak-e ismereteket átadni a világ legeldugottabb szegleteiben élő gyermekeknek.


Az első eredmények nagyon biztatóak, mondta Nicholas Negroponte az OLPC alapítója az Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) EmTech konferenciáján.

Nesze, használd!


Az kutatók módszere nagyon radikális volt: két etióp falunál kiraktak egy rakás napelemes táblagépet, és csupán az akku feltöltését tanították meg a helyi felnőtteknek. A gyermekeknek semmilyen instrukciót nem adtak, egyszerűen csak vártak, hogy lássák mi történik. A cél az volt, hogy az írástudatlan gyermekek, akik még útszéli táblákon sem láttak betűket, önállóan megtanuljanak olvasni, pusztán a tablettel való kísérletezés során. A gépekre különféle ábécé-oktató programot, e-könyvet, filmet, mesét, képet és egyéb appokat telepítettek.


A gyermekek haladását úgy ellenőrizték, hogy az egyik munkatárs hetente egyszer ellátogatott a falvakba, és egy memóriakártyára kimentette a felhasználói tevékenységet monitorozó szoftver elmentett fájljait. Öt perccel a csapat érkezése után az egyik gyerek bekapcsolt egy tabletet. Öt nap múlva már naponta átlagosan 47 alkalmazást futtattak, két hét múlva pedig már többen kívülről fújták az ábécés dalt. Az egyik fiú pedig előkapta az egyik rajzolóprogramot, és az "oroszlán" szót festette a kijelzőre.

De az igazán nagy eredmény az volt, hogy az ötödik hónapban feltörték az Androidot, mert valahogyan rájöttek, hogy le van tiltva a tablet kamerája, és azt használni szerették volna. Eredetileg a rendszer kinézetének módosítását is blokkolta az OLPC, de a felhasználók megkerülték a tiltást, és végül mindegyik gyermek egyedivé varázsolta a rendszerét.

Hekker leszel, vagy katona?


"Ha meg tudnak tanulni olvasni, akkor olvasva még többet tanulhatnak" – mondta Negroponte, aki abban bízik, hogy a módszerrel sikerül majd modern ismereteket tanítani annak a 100 millió gyermeknek, aki ma nem tud iskolába járni. Ugyanakkor a szakember azt is belátja, hogy a tudományos következtetések levonásához, hogy a gyermekek valóban képesek-e olvasni tanulni minden személyes segítség nélkül, még legalább másfél-két évig folytatni kellene a programot.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Páratlan: lombkorona-tanösvény nyílt Somogyban

A kaszói lombkorona tanösvény hosszát és magasságát tekintve is egyedülálló Magyarországon.

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Ott a helyed: szedd magad nárcisz- és tulipánszüret vár a Balatonnál

Isteni programot biztosít a hétvégére és húsvétra is az, hogy Kőröshegyre is beköszöntött a tavasz. Szedd magad akció vár tulipánnal és nárcisszal, ennél léleksimogatóbb programot nem is lehetne kitalálni!

Így gondolnak a gyerekek a gyógyszerészekre (egy fantasztikusan kedves videó)

Néhány napja, egészen pontosan szeptember 25-én volt a Gyógyszerészek Világnapja. Ennek alkalmából gyermekeket kérdeztek meg arról, hogy mi a véleményük a szakmáról.


NAPI BOLDOGSÁG