Trombózis: világpremier után hazai startra vár a magyar találmány

Az immár hagyományos, az orvostechnika, a betegápolás és a rehabilitáció, valamint a diagnosztika területeit átfogó Medica Düsseldorf elnevezésű vásár egyben az ágazati innováció legnagyobb seregszemléje. Az idei négynapos szakmai kiállításon több mint 10 ezer újítást vagy új innovatív terméket mutattak be – köztük egy magyar találmányt, a Diagon cég véralvadást ellenőrző tesztkészülékét is.


Áttörést hozhat a trombózis kezelésében a magyar készülék


A készülék áttörést hozhat a véralvadásos betegségek ellenőrzésében. Kern József, a véralvadás, a hematológia és a molekuláris biológia területeivel foglalkozó cég igazgatója elmondta, hogy a Diagon által kifejlesztett műszer segítségével a ma már népbetegségnek számító trombózison átesett, véralvadást gátló gyógyszeres kezelésre szoruló betegeknek nem kell heti vagy havi rendszerességgel laboratóriumi vérvételre menniük, hanem a háziorvosnál - a későbbiekben pedig már otthon is - megállapítható majd a gyógyszer adagolásához szükséges, a vérzékenységet jelző, úgynevezett INR-szint. Az igazgató szerint az egyéves fejlesztés eredményeként létrejött szabadalom nemcsak egyszerűbb és kényelmesebb ellenőrzést, hanem jóval gyorsabb és olcsóbb eljárást ígér a jelenleg rendelkezésre álló technológiáknál.

Vizsgálatokra járkálás helyett - otthonról kontrollálhatjuk a gyógyszerbeállítást


A véralvadást gátló gyógyszerek pontos adagolása rendkívül fontos a trombózisos betegek kezelésében - magyarázta az igazgató, emlékeztetve arra, hogy a helytelen adagolás újabb vérrögképződéshez vagy pedig - túladagolás esetén - vérzékenységhez vezethet. A pontos gyógyszerbeállítás elengedhetetlenül fontos a kezelés, illetve a gyógyulás érdekében, és a cég által kifejlesztett készülék, illetve az annak segítségével végzett teszt meglehetős biztonsággal ezt segíti elő. 

Az ilyen jellegű vizsgálatok jelenleg kórházi, illetve orvosi laboratóriumokban történnek, ami számos esetben a beteg többszöri utazását teszi szükségessé. A készülék ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a szükséges vizsgálatot a családi orvosnál is el lehessen végezni, a házi orvosi rendelőben azonnal eredményhez jussanak, és ehhez igazítsák a szükséges gyógyszeres kezelést. A gyors vizsgálati eljárás lehetősége bizonyos esetekben a kockázatokat is jelentősen csökkentheti - hangoztatta az igazgató, utalva arra, hogy ez jelentősen megkönnyítheti a betegek helyzetét. 

Olcsóbb lesz egy doboz cigarettánál


A szerdai düsseldorfi bemutatkozás tulajdonképpen világpremier volt, amelyet követi majd a hazai, magyarországi engedélyeztetés. "Első körben a házi orvosi és az alapellátásban szeretnénk bevezetni a készüléket" - hangsúlyozta az igazgató. Az orvosi bevezetést a későbbiekben követheti az otthoni alkalmazás, az orvosi ellenőrzést, illetve konzultációt azonban ez sem nem nélkülözheti. Az engedélyezési folyamat mintegy három hónapot vehet igénybe, majd megkezdődhet a sorozatgyártásra való felkészülés. Az igazgató úgy ítélte meg, hogy a tesztkészülék a jövőben a trombózis megelőzésében is segíthet.

Az igazgató elmondta, hogy a hazai bevezetés mellett a külföldi piac jelentős érdeklődésére számít. A düsseldorfi bemutatkozás ennek elősegítését célozta. Ami pedig a várható otthoni árat illeti, Kern József kijelentette: mindenki számára megfizethető árfekvésre törekszenek. Ez vonatkozik magára az alapkészülékre, illetve a rendszeres teszthez szükséges kiegészítő berendezésre is. Ez utóbbi egy doboz cigaretta áránál bizonyosan olcsóbb lesz - mondta Kern József.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ezekben a szakmákban isszák a legtöbb kávét!

Tudtad, hogy hivatásunktól is függhet, hogy mennyi kávét fogyasztunk naponta?

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Mindössze egy kis szúrás, és megtudjuk, ehetünk-e kenyeret

Minden századik embert érint Magyarországon a lisztérzékenység, éppen ezért meglepő, hogy az érintettek 80 százaléka nem is tud a saját betegségéről.

Űrverseny Budapesten a Holdra lépésért

Budapesten rendezik a világ legnevesebb űrversenyének idei találkozóját. A magyar Puli akár győzhet is.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG