Új fajok a Balatonban - már hármat fedeztek fel

Egy uszály fenekéről jutottak a Balatonba az első idegen fajok, a vándorkagyló és a tegzes bolharák. Azóta mind újabb fajok jelennek meg: az elmúlt években is felfedeztek hármat. 

A Balaton természetes alapállapotáról az 1800-as évek végéről vannak adatok, amikor még nem történtek meg azok a lecsapolások, elterelések, amelyek a tó arculatát megszabták. Az akkor dokumentált és azóta is fellelhető fajokat lehet őshonosnak tekinteni – mondta G. Tóth Gábor, a limnológiai kutatóintézet osztályvezetője a Kossuth Rádió Oxigén című műsorában. Az 1920-as évek végén, harmincas évek elején jelezték először egy-egy idegen állatfaj tömeges megjelenését a tihanyi kutatók. 1928-ban a Dunáról a Sió csatornán át vittek egy uszályt a Balatonra. Használatba vétel előtt ugyan szárazra rakták télre, lekaparták, lekátrányozták, ennek ellenére a résekben, a szegecsek mentén ott maradtak a vándorkagyló és a tegzes bolharák túlélő formái, amelyek azután elszaporodtak. 1934-ben már az egész Balatonon ez volt a legfőbb gerinctelen, kagylófaj.
Amuri kagyló a Balatonból (Fotó: mta.hu, Vörös Lajos felvétele)
Megjelenése olyan szempontból jót is tett a tónak, hogy a vándorkagyló nagy szűrési kapacitású, tisztítja a vizet. Ugyanakkor kiszorít más, őshonos fajokat. Vannak tudatos telepítések is. Például a napokban elhunyt Vojnarovics Elek professzor az ötvenes évek végén, a soroksári Dunából betelepített egy kis, garnélaszerű rákocskát, abból a jó szándékú meggondolásból, hogy a fiatal süllők táplálékbázisát bővítse. Csakhogy ezt úgy csinálta, hogy vödörrel, Duna-vízzel hozta a rákot és vele együtt két más fajtát is. Ezek azóta is élnek a tóban. Az új fajok folyamatosan érkeznek, az elmúlt három évben is kimutattak három új fajt. Az egyik egy kagylóféle, az amuri kagyló, amely például egy tógazdaságból telepített halakkal együtt juthatott a Balatonba. A tenyérnagyságúvá fejlődő kagyló lárvái ugyanis egy darabig úgy fejlődnek, hogy befúrják magukat a halak bőre alá. Tihanynál pedig két éve fedeztek fel egy ehető ázsiai kagylót. A harmadik fajta a vándorkagyló egy rokona, amely valószínűleg egy vitorlás feneként érkezhetett a Balatonba. Az idegen fajok ellen, ha már elszaporodtak, nem nagyon lehet tenni – mondta  G. Tóth Gábor, a limnológiai kutatóintézet osztályvezetője. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG