A mézgyűjtés egyike a legrégebben ismert emberi tevékenységeknek: már 8000 évvel ezelőtt is készült barlangrajz arról, ahogyan az őslakosok különböző indákon kúsznak fel az ízletes csemegéért. A nepáli gurung törzs tagjai azon kevesek közé tartoznak, akik ma is őrzik ezt a hagyományt. Egy brit fotós, Andrew Newey két hetet töltött velük a magasban, hogy a legveszélyesebb pillanatokban örökíthesse meg őket.
2013 decemberében Andrew Newey két hétre a nepáli Kaski körzet egyik eldugott falujába költözött, hogy testközelből figyelhesse, és fényképezhesse a mézvadászok munkáját. A gurung törzs tagjai hagyományosan évente kétszer másznak fel a Himalája veszélyes csúcsaira, hogy aztán több kiló mézzel térjenek haza.
A falu, ahova Newey ellátogatottA vadászat előtt a törzs egy különleges ceremóniát rendez, amelyen a szikla isteneihez fohászkodnak a szerencsés mézgyűjtésért. Ilyenkor mindig feláldoznak egy bárányt, de gyümölcsöket, virágokat és rizset is ajánlanak az égieknek.
A törzs ugyanazokat az eszközöket használja a gyűjtéshez, mint őseik: kézzel készített kötél-létrát, és hosszú bambuszbotokat, az úgynevezett tangokat. A méhkaptárok általában a meredek, szinte elérhetetlen délnyugati sziklákon bújnak meg, hogy sok fény érje őket, ugyanakkor védve legyenek a ragadozók elől. Nagyon nehéz a közelükbe férkőzni, így a mézvadászok minden egyes alkalommal az életüket kockáztatják az aranyló édességért.
A vadászok hatalmas füst segítségével űzik ki a méheket a kaptárakból, és megvárják, míg könnyebben hozzáférhetnek a lépesmézhez. Két bambuszrudat visznek fel magukkal: az egyikkel, amelynek a végén egy speciális lemez van, levágják a mézet, míg a kosárban végződő másikkal elkapják az ízletes csemegét. Hihetetlen csend és feszültség uralkodik ilyenkor a magasban, hiszen senkinek nem szabad hibázni.
A hosszú és kimerítő munka után a mézvadászok lemásznak a földre. Hiába szereztek számos méhcsípést és sebesülést, cseppet sem bánják, hiszen az évszázadok során még a fájdalom is a csodálatos hagyomány szerves részévé vált.
Egy-egy vadászat után a törzs tagjai közel 20 kg mézzel térnek haza, amelyet aztán szétosztanak egymás között. Van, aki a tűz mellett kóstolja meg a zsákmányt, mások finom mézes teát készítenek belőle.
Nagy a veszélye azonban annak, hogy az igazi, helyiek által végzett tradicionális mézgyűjtés szép lassan eltűnik. A fiatalabb generáció tagjai közül egyre kevesebben hajlandóak folytatni szüleik, nagyszüleik ősi hagyományát, így félő, hogy a turisták és a vállalkozások fizetett alkalmazottai veszik majd át a helyüket.
A mézvadászat mára a turisták kedvelt programja lett Nepálban. A helyiek egy kis pénzért cserébe bármikor felviszik őket a magasba, még akkor is, ha a finomságnak éppen nincsen „szezonja”. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a himalájai méz egyre több gyógyszer alapanyagául szolgál: többek között Japánba, Kínába és Koreába is exportálnak belőle. Mivel a kormány számára ez hatalmas bevételt jelent, egyre több vállalkozás számára engedélyezik a mézgyűjtést.
Forrás: theguardian.com
Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap
