Világhíres magyarok az IT világában

Ha még nem tudtunk róluk, akkor azért, ha pedig a cikk nem újdonság, akkor juszt is kötelező elolvasni, mert biztosan büszkévé teszi az olvasót alábbi írásunk!


Laptopunk vagy asztali gépünk előtt ülve, esetleg éppen a Word programot püfölve vajon tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi magyar zseni munkája van a kezünk ügyében? Ha nem, hát itt az idő, hogy megismerd a legnagyobbakat!


Neumann és az IAS-gép, minden azóta épült
számítógépnek a dédapja


Akivel minden elkezdődött...


Kezdjük rögtön Neumann Jánossal (1903-1957), a játékelmélet nagyjával, és korunk nagy „játékszerének”, az elektronikus számítógép egyik megalkotójával. Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő, elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük.

Neumann kifejlesztette az elektronikus számítógépek belső szervezésének elméletét (Neumann-elv), amelynek alapján készülnek a mai számítógépek is. Együtt dolgozott sok más amerikai magyar emigráns tudóssal is e téren, akik szintén szerepet vállaltak a számítástechnika  fejlődésében. 


Akinek az e-mailezést köszönhetjük


Közéjük sorolható Kemény János (1926-1992), aki a számítógépes rendszerek továbbfejlesztésében szintén maradandót alkotott és az elektronikus levelezés feltalálójaként beszélhetünk róla. A Dartmouth Kollégium rektoraként a világon elsőként tette kötelezővé a számítógépek (terminálok) használatát a bölcsész és jogi karon is, és e célból megalkotta az elvont gépi programozás helyett a BASIC nyelvet. Szintén Kemény János nevéhez fűződik az osztott idejű számítógép hálózat is, melyet az IBM első Robinson-díja ismert el. 

"Minden magyar közül Szilárd Leó volt a leginkább
magyar. A magyar olyan, hogy utánad lép be a
forgóajtón, és előtted lép ki onnan" - jellemezte őt
Teller Ede.


Aki miatt ma "bájtban" is számolunk


Szilárd Leóval folytathatjuk a listánkat,  amellett, hogy elsőként felismerte, hogy nukleáris láncreakció (és atombomba) létrehozható, és részt vett annak kifejlesztésében is. De még fiatal éveiben, korát messze megelőzve vizsgálja – és lényegében tisztázza –, az értelem információtermelő szerepének és a hőtan II. főtételének összefüggését, amit ma az informatika és az agykutatás kiindulópontjának, az információelmélet és a kibernetika előfutárának tekintenek. Ezzel pedig bevezette az információ elemi kvantumát (igen/nem), amit ma a bit néven ismerünk.


A mikroprocesszorok atyja


Nem hagyható ki listánkról a Time hetilap által 1997-ben az év emberének nevezett Andrew Grove sem, aki az INTEL vezéreként évente megtöbbszörözte a mikroprocesszorok sebességét. Andrew S. Grove, azaz Gróf András nem más, mint  az Intelt világcéggé emelő magyar vegyészmérnök, a szilícium császára, a mikroprocesszor megalkotója.

1956-ban, a forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, ahol már 1968-ban megalapította az Intel Corporationt, amely ma a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata. 



Az űrutazó Excel guru


Ha pedig a komputert említjük: kevesen tudják, hogy a Microsoft vezérét ugyancsak egy nagy magyar, Charles Simonyi, azaz ifj. Simonyi Károly tette igazán gazdaggá a Windows grafikus operációs rendszer egyik, a Word és az Excel egyedüli alkotójaként. Eredetileg apja után Simonyi Károlyként látta meg a napvilágot 1948-ban. Utólag elmondható, a középiskolás évek meghatározóak voltak számára, már kamaszként egy számítógépes laboratóriumban dolgozott - éjjeliőrként!

Az őrködés unalmát és tudásszomját a laboratórium egyik mérnökének köszönhetően némi programozási elmélettel csillapította, ami a 60-as évek elején világviszonylatban is kuriózumnak számított. Útja külföldre vezette, 1966-ban érkezett meg Dániába, ahonnan aztán Amerikába vezette az irányt.

1981-ben Bill Gates munkát kínált neki a Microsoftnál, ahol jelentős elméleti és gyakorlati eredményeket ért el az alkalmazások hordozhatóságát megkönnyítő ún. „virtuális gép” technológia területén. Ő vezette be a Microsoftnál az objektumorientált programozást, és kifejlesztette a magyar jelölést a változók megnevezésére. Az IT területen szerzett hírneve mellett második magyarként kétszer is járt a világűrben. 


Szerző: Fodor Márta - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

12 ló összeáll és vár, aztán megérkezik a "suttogó" (egy bámulatos videó)

A kiváló lovas szakembert mindenki Lorenzóként ismeri. Világszerte elismert bámulatos tehetsége és a lovak iránti szeretete. Kevesen tudnak úgy bánni a lovakkal, mint ahogyan ő.

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.


NAPI BOLDOGSÁG