Külföld helyett Magyarország!

Rengetegen vágyódunk messzi tájakra, sok pénzt költünk utazásra, repülőjegyekre és néha tévesen azt gondoljuk, hogy itthon, Magyarországon nem várhat ránk annyi új és izgalom, mint külhonban. Azonban számos olyan hely van hazánkban is, amelyeket mindenképp meg kell látogatnod!      


Igaz, a  jelenlegi időjárást figyelembe véve, kicsit nehéz elképzelni, hogy körülbelül két hónap múlva kezdetét veszi a nyári szezon, ami után mindannyian epedve vágyakozunk: sétálni a szikrázó napsütésben, elutazni szeretteinkkel vagy barátainkkal, kikapcsolódni, pihenni.

Ha külföldi utat tervezünk, általában olyan helyet választunk, amely a turisták által kedvelt. Ezekkel viszont az a baj, hogy nagyon drágák, hiszen rengeteg ember fordul meg ott. A másik: szükség van a nyelvtudásra, amely elengedhetetlen, hogy akár egy pohár vizet is tudjunk kérni. Végül, itthon sokkal könnyebben el lehet jutni bárhova, ami megint csak olcsóbb, és kényelmesebb!

Emellett, Izland után a második helyen állunk a gyógyvízforrásokat tekintve, ugyanis az ország területének 80%-a alatt vannak források, világviszonylatban pedig e tekintetben az ötödikek vagyunk: Új-Zéland, Japán, Olaszország és Izland előz meg minket csupán.

Szóval jöjjön néhány hely (a teljesség igénye nélkül), amit az életben mindenképp látnod kell!

Dobogókő

A Visegrádi-hegység legmagasabb pontja nemcsak, hogy gyönyörű, de állítólag gyógyító energiával bír. Kilátóiról káprázatos panorámakép tárul elénk, rengeteg túrázásra alkalmas hely található. A hegység területén számos forrás fellelhető, emellett egy saolin falu is található itt, ahol különféle életmódtáborokat, meditációs tréningeket szerveznek. A bükk és tölgyerdőkben gyönyörű tisztásokra bukkanhatunk és gyönyörködhetünk a természetben.

A kilátókból káprázatos látvány tárul elénk!

Hévíz

A világon egyedülállónak számító, tőzegmedrű gyógytó miatt külföldiek ezrei zarándokolnak Magyarországra. Érdekessége, hogy a helyenként 36 méter mély víz, három és fél naponta kicserélődik, így az év minden időszakában nagyon tiszta. Hőmérséklete 35-36 fok, de ez télen sem süllyed 26 fok alá. Az egészségre kifejtett jótékony hatásai mellett a Hévízi-tó látványos és gyönyörű: tavirózsái ikonikussá váltak. Emellett különféle wellness központok kényeztetik az oda látogatókat

A tó vízkészlete három és fél naponta cserélődik, így vize mindig tiszta!

Balaton

A magyar tenger Közép-Európa legnagyobb tava.
A magyar tenger Közép-Európa legnagyobb tava. Amellett, hogy a hazai és külföldi nyaralók nagy kedvence, bővelkedik természeti látnivalókban is. Kirándulásra csábítanak a Balaton vidékének tanösvényei és kilátói, a Kis-Balaton varázslatos vidéke. Ha még a vize hideg is, azért vizes élményben is bőven lehet részünk: egyre több hajót és vitorlást tesznek vízre. Rengeteg szórakozási lehetőséget biztosítanak, gondoljunk csak az egyik legnagyobb magyarországi fesztiválra, a Balaton Sound-ra, ami több ezer embert vonz minden évben.

Hollókő

A szelíden hullámzó Palóc táj legszebb gyöngyszeme Hollókő, 1987 óta része a világörökségnek. Még máig őrzik az ősi hagyományokat, nem csupán szabadtéri múzeum, hanem az ide látogató úgy térhetnek vissza a múltba, mintha az máig élne. A falu mellett a Hollókői vár is kihagyhatatlan látnivaló!

Egerszalók

A földből kiáramló víz különleges sódombot hozott létre, így a hőforrás még látványnak is csodálatos. Ehhez hasonló képződmény csak az Egyesült Államokban és Törökországban található, így hazánk egyik büszkesége. A 65-68 C?-os ásványi anyagokban igen gazdag gyógyvíz folyamatosan építi az impozáns látványt nyújtó csipkézett, fehér képződményeket, emellett nagyon jó hatással van a nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegségekre. 2007. július 14-től fogadja vendégeit a Saliris Resort gyógy és wellness fürdő. A domboldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkőképződmény lábánál épült fürdő, a sokoldalú, magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatás a térség egyedülálló kínálata.

A földből kiáramló víz különleges sódombot hozott létre, így a hőforrás még látványnak is csodálatos.

Lehetne folytatni még a sort hosszan a hazai csodákról, hisz hazánk jócskán bővelkedik kincsekben... Talán jobb is, ha útra kelsz! :)


Szerző: Mihályi György - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ilyen volt régen a Balatonnál kempingezni (időutazás anyáink, apáink ifjúságába)

Hol van az a nyár, hol a régi szerelem? Nos, a Balaton parton reméljük még most is burjánzik. Mi most azonban abból a korból merítettünk a képkockákkal, amikor még nem a Soundra döngetett le az ifjúság a magyar tenger partjához. Kicsit retro, kicsit oldschool, de nagyon meghitt, egy olyan korból, ahol az ebédnél a család még nem az okostelefont nyomkodta...

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

Illatozik a tavasz, virágba borultak a mandulafák Tihanyban

A Balaton gyöngyszeme egyébként is szívünk csücske. Most azonban a tavasz hangulata a legfontosabb...

Így néz ki egy hatalmas szarvascsapat a Balatonnál

Alighanem ez az idei tél leglátványosabb szarvasvonulásos videója... Szinte a mindennapi közlekedés részeivé váltak ezen a télen a vonuló szarvasok.


NAPI BOLDOGSÁG