71 éves lenne ma a legenda, aki még évtizedekkel halála után is jelen van: Freddie Mercury

"Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék. Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit. Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám." - mondta egyszer Freddie Mercury


A legendás énekes fenti mondata egész életét végigkísérte. Freddie Mercury a Queen együttes frontembere volt, utánozhatatlan stílusa, hangja és karizmája tette egyedivé és halhatatlanná. 71 évvel ezelőtt született, de már több mint 20 éve nincs köztünk a zenész, akit milliók imádtak úgy, ahogy van, pedig ő származását és szexuális beállítottságát szégyellte.

Freddie Mercury 1970-ben ismerkedett meg Roger Taylorral és Brian May-jel, akik karrierjében nagyon fontos szerepet játszottak. Velük alapította meg ugyanis a Queent 1971-ben, ezzel pedig kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb zenekarának története. A legnagyobb slágereiket Freddie Mercury írta, ő határozta meg az együttes stílusát, egyedisége és karizmája utánozhatatlanná és pótolhatatlanná tette őt.



Freddie Mercury 71 éves lenne ma
Forrás: Facebook/Freddie Mercury


Rajongók milliói imádták őt úgy, ahogy van, ám ő sok mindent szégyellt, például a származását. A párszi indiai származású brit zenész nem akarta elismerni sem a származását, sem pedig a szexuális beállítottságát, amiért sokan kritizálták, valamint a betegségét is titkolta, méghozzá tudatosan: nem akarta bevallani, mert félt, hogy folyamatosan zaklatná a sajtó. Az énekes 1991. november 24-én távozott az élők sorából, AIDS-ben hunyt el.



Tíz érdekesség, amit csak kevesen tudtak Freddie Mercuryról


1. Kevesen tudják például a 177 centiméteres énekesről, hogy ősei egészen a hetedik századig vezették vissza a családfát: az első leszármazottak Perzsiában éltek, innen vándoroltak Indiába.

2. A Freddie nevet akkor vette fel, amikor a bombay-i Szent Péter iskolában tanult: egy idő után már szülei is így szólították. Angliában járt egyetemre, művészetet és grafikát tanult, diplomáját is ebből szerezte.

3. Noha nem Nagy-Britanniában született, a BBC száz legnagyobb britről készült felmérésében az 58. helyen végzett.

4. Karrierje kezdetén Mercury azt nyilatkozta: bárcsak tett volna valamit, hogy fogai ne nőjenek szabálytalanul - híres volt kiálló fogsoráról -, ám azt is hozzátette: félt, hogy a beavatkozással esetleg a hangja is sérül. Ugyanezen okból nem vállalkozott arra, hogy a hangszálaira nőtt polipokat leoperáltassa - hangterjedelme négy oktáv volt.

5. Nála jobban senki sem tudott tömegeket megénekeltetni. 1986-ban a Wembley-ben olyan acapella showt csinált, ami máig utánozhatatlan. A röpke 70 ezer ember pedig vele énekelt. Íme:

 

6. Állataiért is odavolt, annyira szerette a macskáit, hogy Mr. Bad Guy című 1985-ös szólóalbumát nekik ajánlotta. Amikor turnézott, gyakran "felhívta" a négylábúkat és órákig beszélt hozzájuk. Egyik mellényére rányomatta kedvencei portréját.

7. Mercury rajongott Jimi Hendrixért, Liza Minelliért, egyik kedvenc énekesője Aretha Franklin volt, egyik kedvenc filmje pedig a Van, aki forrón szereti Marilyn Monroe-val és Tony Curtisszel a főszerepben (1959).

8. Yves Saint Laurent néhai divattervező aktot rajzolt Mercuryról. A 2010-ben publikált rajzok a divatcézár Marakesh Journal című naplószerű füzetéből származnak. A Sotheby's aukciósház megerősítette a művek eredetiségét.

9. Mercury mondta, hogy "a nagyobb jobb, mindenben", vagy hogy "Nem akarok a mennybe menni, mert a pokol jobb. Gondoljuk csak el, hány érdekes emberrel találkozhatnánk ott". Egy másik mondása szerint "a modern festmények olyanok, mint a nők: ha megróbálod megérteni, soha nem fogod élvezni őket", ahogy az a mondat is hozzá kapcsolható: "Az élet manipulátora vagyok".

10. Legendás volt koncertjük Budapesten 1986-ban. Magyarul, az egyik legszebb népdalunkat tanulta meg, tenyerébe írta fel a szöveget. Libabőrös lesz az ember a mai napig, ha meghallgatja, megnézi. Íme:



5 gondolat a legendától, aki még évtizedekkel halála után is jelen van:

#1. A pénzen nem lehet boldogságot venni - de lehet vele adni! Nem érdekel, hogy elszórom, ha arról van szó, hogy másoknak adhatok.

#2. Nagyon szeretem, hogy boldoggá teszem az embereket - akárhogyan is. Még ha csak fél órára is. Ha szerencsésnek érzik magukat általam, jól érzik magukat, vagy mosolyt csalok egy szomorú arcra - számomra ez megfizethetetlen.

#3. A legfontosabb, drágám, hogy az élet szuper legyen, és ha már az, nem számít, meddig tart.

#4. Sok ezren szeretnek engem, mégis a világ legmagányosabb emberének érzem magam. A magány messze nem csak azt jelentheti, hogy valaki bezárkózik egyedül egy szobába. Tömegben is érezheti magát az ember magányosnak, és az a legfájdalmasabb érzés.


#5. Én nem vagyok sztár, nem is akarok az lenni! Én legenda leszek!
- igaza lett!


Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy zene, ami bámulatosan csökkenti a stresszt

A krónikus szorongás milliók életét keseríti meg nap mint nap a világon. Kutatás igazolta, ez a dal egészen elképesztő hatást gyakorol a stresszes állapotra. Úgy lazít el és nyugtat meg, hogy szinte észre sem veszed, csak az tűnik fel, hogy sokkal jobban vagy. Ugye, máris meg kell hallgatnod? Csak biztatni tudunk rá.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .

Könnyeket csal a szemedbe Liptai Claudia anyák napi üzenete

"Nincs nap hogy ne törne rám a hiányod. Lassan 7 éve, hogy nem érzem az illatod és az ölelésed. Ha a gyerekeimre nézek, még jobban érzem azt az űrt, amit hagytál. Hogy nem kapnak a borsólevesedből, a rajongásodból, a semmihez sem hasonlítható nagymamaságodból" - olvassátok el Liptai Claudia megható anyák napi üzenetét.

Spontán zene: elég jó útja volt annak, aki szombaton az utolsó 2-es metróval közlekedett (+videó)

Spontán zenélés volt szombaton a 2-es metrón. Így azért elég jó utazni, nem?

Ilyen kórusvezető kellene minden iskolába: ez a magyar diákkórus százezrek szívébe lopta be magát (+videó)

Belopta magát százezrek szívébe a gyönki énektanárnő és diákkórusa, nem véletlen, hogy sokan mondják: ilyen kórusvezető kellene minden iskolába.


NAPI BOLDOGSÁG