A valódi harcosok: így edzenek a shaolin papok (képriport)



A shaolin kung-fut évszázadok óta titokzatosság és misztika övezi...

Ennek egyik oka, hogy egy több mint 1500 éves kínai harcművészetről beszélünk, aminek már a kialakulását is számos legenda és történet övezi. A legvalószínűbb az a magyarázat lehet, hogy buddhista szerzetesek fejlesztették ki elsősorban önvédelem céljából. Templomaik és önmaguk védelmére rendszerezték az addigi harci tudásokat, melyet az idők folyamán csiszoltak, újabb és újabb stílusokat megalkotva, mindezt szinte teljes elzártságban a külvilágtól.


A shaolin kung-fu rejtélye nem más, mint a hosszú, kitartó szellemi és testi gyakorlás. Ez ruházza fel káprázatos képességekkel a templomok harcos szerzeteseit, hogy ne csak puszta kézzel harcoljanak, hanem egy sor fegyverrel is kiválóan bánjanak, állatok viselkedését utánozva úgy mozogjanak, mint egy tigris, vagy épp egy sáska, métereket ugorjanak, és akár „felszaladjanak” a falon is. Belső energiájuk összpontosításával olyan természetfelettinek tűnő, látványos gyakorlatokat is végezhetnek, mint például a torokra feszített lándzsa behajlítása vagy légzéssel a hasra tapasztott fémtányérral tonnák elhúzása.


A képeken látható az éveken át tartó gyakorlás (testi s szellemi edzés egyszerre), ami elvezet oda, hogy ezeknek a harcosoknak szinte minden testrésze fegyverré válik.


Pozitív Nap

Képek forrása: blitzmag.net/ memolition.com /

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Előtte-utána fotóval ünnepel a modell, aki egész életében küzdött a kilókkal

"Ez egy friss kép rólam és a testemről, ahogy most kinéz. Lehet, hogy nem tökéletes, és nem hívnak vele fehérnemű-bemutatóra, de az enyém, és végtelenül büszke vagyok rá."

4 ok arra, hogy gyakrabban érintsük meg egymást

Emberi lényként vágyunk az érintésre. Tulajdonképpen, szükségünk van rá a túléléshez és a fejlődéshez...

10 dolog, amit a tánc ad nekünk

Táncolni mindig, mindenkinek érdemes. Nem csak örömforrás, az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul, terápiás célokra is használják, sőt a párválasztásban sem elhanyagolható szerepet tölt be.

Egy férfi őszinte levele minden csíkoshasú, karikás szemű, lógó mellű nőhöz

Serge Bielanko újságíró a női nem nagy rajongója, egy végtelenül őszinte, önkritikus hang, érdemes hallgatni rá. Nemrég nyílt levelet írt minden nőhöz, aki elégedetlen a testével, hogy lássuk magunkat egy férfi szemén keresztül.

Négy ikerpárt mutatunk: meg tudod mondani melyikük az anyuka?

Ikrekkel vizsgálták, nyomot hagy-e a testen az anyaság - íme, az eredmény!


NAPI BOLDOGSÁG