Az IFLScience néhány órája húzta elő a Shane Frederick által 2005-ben megalkotott kognitív reflexiós tesztet, amely mindössze három kérdésből áll. Az akkor a Princetonon, most a Yale Egyetemen dolgozó professzor azonban úgy állította össze a kérdéseket, hogy meglátása szerint már ennyiből is jól le lehessen mérni, mennyire logikusan gondolkodik valaki.
A kérdésekre a legtöbb embernek azonnal beugrik egy válasz. Valószínűleg önnek is gyorsan eszébe jut a válasz - gondolja át, hogy jó-e, és biztos benne, már léphet is a következő kérdésre. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk: ha valaki gyorsan és jól válaszol, az nem csak magasabb IQ-ra utal, hanem arra is, hogy az illető nyugodtan elmehet programozónak, a szemlélete ugyanis már megvan hozzá.
Nézzük tehát a kérdéseket, melyekre - a tesztet publikáló eredeti tanulmány szerint - annak idején a világ legjobb egyetemein (köztük a Yale-en és a Harvardon) tanuló diákoknak mindössze 17 százaléka adott mindhárom esetben helyes választ.
- I. Egy baseballütő és egy baseball-labda 1,10 dollárba kerül. A baseballütő 1 dollárral kerül többe a baseball-labdánál. Mennyibe kerül a labda?
- II. Ha 5 gépnek 5 percbe telik 5 egységet legyártania, akkor mennyi idejébe kerül 100 gépnek 100 egységet?
- III. Egy tó felszínén egy kis területet befed a vízililiom. Ahogy terjed, minden nap duplájára nő a növény által befedett terület mérete. Ha 48 napba telik befednie az egész tavat, mennyi időbe telik befedni a tó felét?
Nos, ha megvan a válaszaival, akkor rögtön mutatjuk a helyes megoldásokat. Csak beszúrunk ide még egy képet, hogy aki véletlenül túltekerte egy picit a feladványt, annak ne rontsuk el a megoldási kísérletét.
A helyes válaszok tehát
- I.
- Rengetegen azt a választ adják, hogy a baseball-labda 10 centbe
(0,10 dollárba) kerül, hiszen így akkor össze is áll az 1 dollár + 0,10
dollár = 1,10 dollár. Igen ám, csakhogy a feladvány szerint az ütő 1
dollárral drágább, mint a labda - gondolja csak ezt végig. A helyes
megoldás az, hogy a labda 5 centbe (0,05 dollárba) kerül. Hiszen az 5
centnél 1 dollárral drágább ütő akkor 1,05 dollárba kerül, mellé a 0,05
dolláros labda, és már ki is jön a feladvány elején megadott 1,10
dolláros végösszeg.
- Frederick kutatásai szerint egyébként, aki 10 centet (0,10 dollárt) ad meg válaszként, az nem csak kevésbé racionálisan gondolkodik, hanem jelentősen türelmetlenebb is annál, mint aki a jó választ adja. Ez alighanem mindhárom kérdés rossz-jó válaszpárosára igaz.
II.
- Itt is egyszerűnek tűnik a feladvány: 5-5-5, tehát akkor a 100-x-100 sorban az x helyére 100 kerül. Pedig nem. A kérdés előtti állításból az olvasható ki - ismét: gondolja csak végig -, hogy 1 gépnek 1 egységet legyártani 5 percbe telik. Tehát 100 gépnek 100 egységet legyártani? Nos, mivel ugyanannyival nőtt a legyártandó egységek száma, mint a gyártást végző gépeké, ezért az a helyes válasz, hogy: szintén 5 percbe telik nekik.
- III.
- Adja magát, hogy 24 nap a helyes válasz, hiszen utána jön a duplázódás, és máris megvan a 48. Csakhogy míg a napok száma lineárisan nő (értelemszerűen mindig eggyel), addig a vízililiom által lefedett terület mérete exponenciálisan. Sokan az 1-2-3-4-5... számsor mentén gondolkodhatnak, pedig ez csak a napokra igaz, a vízililiom területénél az 1-2-4-8-16... áll fönn. Így tehát a helyes válasz: a tó területének felét 47 nap alatt uralja a vízililiom. Hiszen másnapra (duplázódva) fedi be, akkor a teljes felületet, amit a feladványban lévő állítás is megad.
Ha konkrétabb eredményt szeretnél kapni magadról, akkor két dolgot ajánlunk figyelmedbe. Egyrészt azt, hogy a neten lévő IQ-tesztek közül majdnem mind kamu: bár megadnak egy értéket, de nem valós számítás alapján. Van azonban egy - ráadásul magyar nyelvű - mely garantáltan hiteles eredményt fog adni.
Forrás: HVG Tech