Színesítsük az országot!

Fotó: Molnár Márk


Ismét jár vonat szombattól a gemenci erdei vasúton


Napi egy járattal újraindul a gemenci erdei vasúton a személyforgalom - közölte a Gemenc Zrt. A most életbe lépő téli-tavaszi menetrend szerint Pörböly és Malomtelelő állomás közötti nyolc kilométeres szakaszon közlekedik egy személyvonat zárt, fűtött kocsikkal. 

A szerelvény április 27-ig naponta 11 óra 25 perckor indul Pörbölyről, és 13 óra 19 perckor ér vissza; az utazóközönség fél órát tölthet el a malomtelői tanösvénynél és vadmegfigyelőnél. A járathoz a Bajától és Bátaszéktől közlekedő MÁV-vonatok csatlakoznak - tudatta a Gemenc Zrt.


Fogyasztóvédelmi vetélkedő indul diákoknak


Országos fogyasztóvédelmi vetélkedőn vehetnek részt 14-18 éves diákok, a jelentkezéseket a szervezők a www.feosz.hu weboldalon várják. Az első forduló megoldásait február 3-ig küldhetik el a háromfős csapatok. Egy iskolából több csapat is részt vehet a négy fordulóból álló megmérettetésen. A fogyasztóvédelmi totót és a további feladatokat a honlapon találhatják meg az érdeklődők. A döntőt április végén rendezik meg, a tervek szerint Budapesten. A zsűrit a hazai fogyasztóvédelem neves képviselői alkotják, a hat legjobb csapat tagjait értékes nyereményekkel jutalmazzák. A kampány célja a figyelemfelkeltés: a mindennapi életben a fiatal fogyasztók is kerülhetnek olyan helyzetbe, melyben jogaikat érvényesíteni kell. A vetélkedő során szerzett tudás, tapasztalat nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy egy későbbi fogyasztói jogvitában erélyesen tudjanak fellépni jogaik védelmében - közölte a szervező.


Örökbefogadó nap az Illatos úton


undefined
Örökbefogadó napot rendeznek szombaton az Illatos úti ebtelepen - közölte a Vigyél Haza Alapítvány munkatársa. Szabó Rita elmondta: az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepére évente - csak fővárosi szinten - több mint 3000 kutya kerül be, ahol a 90 férőhelyen átlagosan 150 négylábúról kell gondoskodni. Ez a szám jelenleg - főként a szilveszteri petárdarobbantások miatt - szinte az elviselhetetlenségig felduzzadt. Az örökbe adni kívánt kutyák mindegyike féregtelenített, megkapta a kötelező védőoltásokat és az azonosító chipet. Az alapítvány munkatársa kiemelte, hogy az állatvédelmi törvény módosítása szerint nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás - közismert nevén ebadó - az örökbefogadott eb után, így a szombaton örökbe fogadott kutyák is adómentességet élveznek. Az örökbefogadásra váró, több mint 140 kutyát külsőleg is vonzóvá akarják tenni, ezért alapítványuk több kutyakozmetikust segítségét kérte.

Indul az országszínesítő kampány!  

Forrás: szinesvaros.hu

"Országszínesítő kampány" indul középiskolásoknak, akik a szépíteni kívánt helyszín fotójával jelezhetik részvételi szándékukat. A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, csupán lefotózni az adott helyszínt, leírni, hogy pontosan hol helyezkedik el, elküldeni e-mailben, majd minél több szavazatot szerezni hozzá - mondta el Flór Péter, a projekt vezetője. A civil szervezetnek egyetlen megkötése van: minden alkotásnak vagy a helyszínhez kell kapcsolódnia, vagy valamilyen társadalmi problémára kell reflektálnia, olyanra, amit a diákok maguk is problémának élnek meg. A kampány lényege, hogy Magyarország középiskolás diákjait nevezéssel, a lakosságot pedig szavazással vonják be a köztérszínesítésbe, vagyis lehetőség nyílik az ország minden diákja számára beleszólni abba, hogy milyen legyen az a környezet, ahol élnek. 


Már csatlakozhatnak az éttermek a Torkos Csütörtök akcióhoz


Az éttermek és vendéglátóipari egységek mellett idén kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak a Torkos Csütörtök elnevezésű akcióhoz országszerte. A kampányban mindazok az éttermek és vendéglátóipari egységek részt vehetnek, amelyek vállalják, hogy 2012. február 23-án - teljes nyitvatartási idejük alatt - a menülapon szereplő kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből helyben fogyasztáskor. Külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral nem lehet csatlakozni. A jelentkezéseket február 20-ig várják a szervezők - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. 

 A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a húshagyókedd, a hamvazószerda és a torkos - vagy zabáló - csütörtök. Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerda utánra esett. Bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

Vihar elől bemenekült kóbor kutyus "tört be" az esküvőre sáros tappancsokon- és milyen jól tette! (Az ifjú pár reakciója szenzációs)

Az ifjú pár egyáltalán nem bánta, hogy egy hívatlan vendég is érkezett az esküvőjükre. Sáros tappancsokon.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Frida eszméletlen intelligens, érző és kitartó négylábú. Egy hős.

Örökbe fogadták a bús menhelyi kutyust, az előtte-utána fotóktól pedig megdobban a szíved

Amikor egy Reddit-felhasználó meglátta ezt a magányos kutyust egy állatmenhelyen, úgy döntött, hogy megosztja a fotóját a nagyvilággal abban reménykedve, hátha valaki magához veszi őt.


NAPI BOLDOGSÁG