Ez a fafajta nagyon ősi növényfaj. Közeli rokonai, amelyek levele már hasonlított a mostani páfrányfenyőéhez, mintegy 270 millió éve, a perm időszakban fejlődtek ki. Élő kövület, aminek nincsenek közeli rokonai. A jégkorszakot rokonai közül egyedüli fajként vészelte át Kínában. Ott ismerték meg az európaiak, ezután gyorsan kedvelt dísznövénnyé vált. Európába 1738-ban hozták be Kína Csöcsiang tartományából.

Az egyik leghosszabb életű fa; ezer évesnél idősebb példányai is ismertek, mint a mostani példa is mutatja. Kezdetben lassan nő, de később "belelendül".

Hatóanyagai, gyógyászati szerepe

Levelei flavonoidokat (kvercetint, kempferolt) és terpenoidokat tartalmaznak. A terpenoidokat a ginkgolidok (diterpén-laktonok) és a bilobalidok (szeszkviterpén) képviselik. Tavasztól őszig szedhető leveleit gyógyászati célokra hasznosítják, így az agy vérellátásának zavarai, szédülés, fülzúgás, hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hatnak a visszértágulatra, az aranyérre és a lábfekélyre.

Kutatások szerint hatásos enyhe és közepes depresszió, impotencia kezelésére. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben flavonoidjai jó értágítók. Javítják a bőr és az izmok vérellátását, fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns. A homeopátiában mandulagyulladás és fejfájás ellen alkalmazzák.

A kivonat állítólag javítja a koncentrálókészséget, szellemi teljesítőképességet. Használják még az öregkori elbutulás (demencia) és Alzheimer-kór ellen is, de ezt még nem sikerült meggyőző tudományos eredményekkel alátámasztani.