"Hortobágy, dicső rónaság..." - a puszta csodái (+fotók)

Ha eddig még nem volt alkalmad ellátogatni hazánk egyik lenyűgöző helyére, akkor most itt az ideje. Kedvcsinálónak pedig itt egy szemkápráztató fotósorozat, mellyel a fotós arra törekszik, hogy amit ajándékba kapott ettől a vidéktől, azt a pillanatok megörökítésével viszonozza.

"Csodák a Hortobágy mellyékén" - szemelvények a Hortobágy természeti értékeiből címmel nyílott kiállítás Szilágyi Attila természetfotóiból a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában. A tárlat 2016. október 8-ig tekinthető meg. A kiállítás a fotós szülővárosa, Balmazújváros határában élő természeti értékeket, természeti jelenséget mutatja be. is.

Attila a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület alapító tagja és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki azon fáradozik, hogy amit ajándékba kapott ettől a csodálatos vidéktől, azt áldozatos munkával viszonozni tudja fotóival. Felvételeit látva aligha ad vitára okot kiállításának címe, mely a Hortobágy csodáira hívja fel a figyelmet.








"Egész életem, munkám, hivatásom, családom ma is ehhez a tágas levegőjű, napsütéses, délibábos, rejtelmes pusztai világhoz kötődik - írja bemutatkozásában a fotós. - Községszéli házban nőttem fel, kedvelt játszóterünk az utolsó házak mögött kezdődő puszta darabka volt. Gyerekfejjel még nem is sejtettem, hogy ahol barátaimmal focizunk, az a Hortobágy és hazánk egyik legkülönlegesebb szikese az úgynevezett Nagy-szik."

Szilágyi Attila


Forrás: sokszínűvidék

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.


NAPI BOLDOGSÁG