Húsz év után újra magyar kézben a kabai cukorgyár


Répatermelőkből álló hajdú-bihari, magát egyelőre megnevezni nem kívánó befektetői csoport – élve elővásárlási jogával – több százmillió forintért megvásárolta a volt kabai cukorgyárat. Még ezen a héten aláírhatják az adásvételi szerződést az Eastern Sugarral – adta hírül kedden a Hajdú-bihari Napló.


A lap értesülései szerint húsz év után került ismét magyar kézbe a volt cukorgyár. Az Eastern Sugar Zrt. évek óta sikertelenül próbálta értékesíteni az összesen 270 hektárnyi üzemi területet, mígnem a közelmúltban egy szlovák cég tett vételi ajánlatot a külföldi tulajdonosnak.

Pillanatkép a kabai cukorgyárból (2000)

Előlük szerezték meg elővásárlási jogukkal élve a gyárat a magyar termelők, aki a Hajdú-bihari Naplónak megjegyezték: a kabai cukorgyár még jelentős szerepet vállalhat a hazai cukortermelés és cukorellátás szolgálatában.

Vizsgálták a privatizációt


Ismert, jelenleg a magyar cukortermelés a belső keresletet sem elégíti ki. Magyarország 400 ezer tonnás cukorkvótával lépett be az EU-ba, ebből 300 ezer tonnát adtak vissza a cukoripart privatizált cégek, a megmaradt százezer tonnát a kaposvári gyár kihasználja, de az ország éves szükséglete 300 ezer tonna cukor – mondta 2012 februárjában Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke.

A cukorgyárak privatizációját a parlament is vizsgálta korábban. Font Sándor a hazai cukoripar tönkretétele kapcsán elmondta: „Hazánkban a nyolcvanas évek végén még tizenkét cukorgyár volt, ám az elhibázott törvénykezés és a privatizáció miatt számuk rohamosan csökkent. 1994-ben indult el a Magyar Cukor Rt. a megmaradt öt cukorgyár egyesülésével. Mivel az állam nem segítette, ezt is eladták.”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.


NAPI BOLDOGSÁG