Egy nagymama számolt le a hadsereg felderítő drónjával




Működésképtelenné tette az ukrán hadsereg egy felderítő drónját, azaz pilóta nélküli repülőgépét egy 66 éves nyugdíjas nő - számolt be a különös esetről pénteken a TSZN ukrán televízió.

Az incidens a Kijev melletti Csabanyi faluban történt, ahol kiképzők tanították a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetbe készülő katonákat a drón kezelésére. A repülőszerkezet túl közel repült a nagymamához, aki ettől rettentően megijedt. Miután a drón leszállt, az idős hölgy dühében felkapta és teljes erőből földhöz vágta úgy, hogy a gépnek darabokra tört a farokrésze.



Képünk illusztráció (Fotó: MTI Nagy Lajos)


A drónért odaérkező katonákat a nagyi alaposan lehordta "játékszerük" felelőtlen használatáért. Előbbiek első felindulásukban feljelentést tettek a rongáló nagymamával szemben a rendőrségen. A hatóságok viszont azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyugdíjas nő ellen nem indítanak eljárást.

Peres úton követelhetnék az idős nőtől, hogy térítse meg az okozott kárt. Ezt azonban - mint a katonák a tudósításban elmondták - nem akarják, szerintük ugyanis "nem lenne férfias dolog" pénzt követelni egy nyugdíjastól.

Most azonban a csapat drón nélkül maradt. Szavaik szerint csak egy dolgot sajnálnak, hogy már nem tudják megtanulni a pilóta nélküli gép kezelését, e nélkül kell szolgálatba állniuk a kelet-ukrajnai harcok övezetében.


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Drón + hegy = leesett áll (az Alpok még soha nem tűnt ennyire gyönyörűnek)

A fenti egyenletet professzor Gabriel Kocher igazolta, aki a drónvideózás doktora, és a hegyekre van ráindulva.

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Gyönyörű látvány: több száz ló vágtat a havas domboldalon Aggteleken (+videó)

Egy újabb videó a Jósvafői Hucul Ménesről. Az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartozó Perkupai téli szálláson vannak a lovak télen, amíg be nem köszönt a jó idő. Ebben a videóban a téli életüket mutatjuk be.

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Kacsa-lék a Balatonon: fantasztikus felvétel a befagyott magyar tengerről

Repülő és lékben fürdőző kacsák a téli Balatonon? Igen, és bizony nem semmi látvány. Lőrincz Balázs fantasztikusan szép drónfelvételt tett közzé a YouTube-on arról, ahogy a vadkacsák összegyűlnek egy lék körül a befagyott tavon. Csodálatos a fürdőző vadkacsák látványa a magasból...


NAPI BOLDOGSÁG