Erdély a világ legszebb régiója 2016-ban!



Láttad már az erdélyi hajnalt? Ha nem, akkor itt az ideje!
Kattints ide gyönyörű képriportunkért!

Amikor Erdély szóba kerül a magyar emberek általában különböző táborra oszlanak. Vannak, akik legszívesebben már nem is foglalkoznának hazánk egykori gyöngyszemével, mások még ma is visszakövetelnék országunk részének. S vannak, akik csak egyszerűen szeretik a világnak eme csodás zegzugos táját: a szépségéért, tisztaságáért mely a helyből és az itt élő emberekből egyaránt sugárzik.



Persze az, hogy mi magyar lelkek mit gondolunk Erdélyről korántsem jelenti azt, hogy a világ többi részén hasonlóan vélekednek róla, azonban abban megegyezhetünk, hogy Erdély mindenki szerint gyönyörű.A külföldi embereknek legfeljebb történelem vagy földrajz óráról derenghet fel Erdély neve, mely a nagyvilág számára viszonylag ismeretlen, eldugott helye Európának. Azonban van pár dolog, melynek említéséről szinte bizonyos, hogy legalább homályosan feldereng mindenkinek a Románia szívében rejtőzködő kicsiny Magyarország képe.

A Lonely Planet nem csak idei ajánlójában foglalkozik Erdéllyel, vagy ahogy a külföld ismeri: Transylvania-val. Összegyűjtöttek pár olyan dolgot, információt melyre szerintük az utazónak mindenképpen szüksége van mielőtt elutazik élőben megnézni a helyet magát. 




Az első, s talán legkézenfekvőbb Drakula legendája, mely Erdélyből ered és valós adatok is fellelhetők benne, hiszen a figura a 15. században élt Vlad Tepes karakterét jeleníti meg. Tepes nemes származású ember volt, azonban jellemében ez koránt sem mondható el róla. Vérszomjas és kegyetlen úr hírében állt, aki ellenségeit kegyetlenül levadászta és karóba húzatta - egyes becslések szerint akár 80 ezerre is rúghatott ez a szám.


Nehéz a világ rohanó és modernizált forgatagából manapság kiszakadni. Azonban az, aki Erdélybe látogat megtapasztalhatja milyen az, amikor ezek az új hatások még nem érték el a világot. Érintetlen táj, nyugodt emberek, ez és sok más csoda várja az ideutazókat.




A Lonely Planet összeállításában kiemeli a helyi nyelvet is, melyet "nyelvfacsaró magyarként" aposztrofál. A külföldi fül számára valóban furcsa és szokatlan lehet hőn szeretett, ékes anyanyelvünk, azonban a magyar fül számára semmi sem cseng kellemesebben ennél még külföldön sem. 


Termálfürdők tömkelegéből válogathat az ide utazó. Leghíresebb a szovátai Medve-tó és társai, melyeknek sós vízében olyanok is vígan ellubickolhatnak, akik egyébként nem rendelkeznek az úszás tudományával, ugyanis a tavak sótartalma miatt nem lehet elmerülni a vízben!



Medvék! Erdély nagyszerű lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnének megismerkedni a régi "nagyvadakkal", például egy medveles keretein belül. A régióban körülbelül 5000 barnamedve éli mindennapjait. Magas számuk annak köszönhető, hogy a kommunista érában csak  Nicolae Ceauşescu vadászhatott rájuk. Ez persze azt is jelenti, hogy a magas hegyekben túrázva bármikor szembe sétálhat velünk Micimackó életnagyságban, így érdemes körültekintően kirándulni vagy egy helybelivel együtt útnak indulni.


Persze az erdélyi pálinka sem maradhat ki az említésre szoruló dolgok sorából. A bivalyerős gyümölcspálinkák széles skáláját kínálja föl bármelyik erdélyi falu kocsmája, azonban az igazi különlegesség az erdélyi áfonyapálinka, mely olyan vastagon "ágyas", hogy a sok gyümölcstől már inkább likőr jelleget kap, s épp ezért igen könnyen csúszik le a torkokon. Mókás pillanatokat okozva a helyieknek.




A lista természetesen nem teljes, s talán nem is lesz sosem az, hiszen Erdély különlegességeit és titkait szinte végeláthatatlanul lehetne sorolni, azonban pár új információért érdemes elolvasni a Lonely Planet teljes cikkét.



Forrás: vilaghalo.info / lonelyplanet.com

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .


NAPI BOLDOGSÁG