Fiúk, apák, testvérek mentek a frontra, akik közül sokan sosem jönnek már haza- képriport, egy értelmetlen háború ellen

Ukrajnát háború sújtja (még ha a média harsánysága mostanra alább is hagyott, Keleten még mindig tragikus a helyzet). Az átlagos húszezer forintos fizetések pedig még inkább a csőd szélére sodorják az embereket. Kárpátalja lassan belehal ebbe a háborúba. Ebben a helyzeteben olyan szavakat kellene találni, amelyek nincsenek, mégis szeretnénk világgá kürtölni őket. Ennek ellenére most megpróbálunk erre kísérletet tenni.

A Boredpanda.com oldalán olvastunk két fiatal nőről, akik ezt az igen ellentmondásos helyzetet prezentálják nekünk, fotókon keresztül. A Litván kormány néhány hónappal ezelőtt visszaállította a sorkatonai szolgálatot (nyilván az időzítés nem véletlen, hiszen az ukrán-orosz "konfliktus" a Baltikum kis államait védekezésre készteti a "nagy medve" árnyékában). A védelmi minisztérium közlése szerint 19 és 26 év közötti férfiakat hívnak be kilenc hónapos fegyveres szolgálatra, és így öt év alatt 16 ezer tartalékost képeznek ki.

Május 11-én, több, mint 37.000 19-26 év közötti fiatal ébredt fel arra, hogy szerepel a neve a litván katonai listán. Ezt követően pedig néhányan a közmédiában nyilatkoztak gondjaikról, félelmeikről, és arról, hogy úgy érzik, olyan hirtelen és véletlen minden, mintha hazárdjátékot játszana az ember. A közvéleménynek pedig kemény és könyörtelen véleménye volt azokról, akik nem akartak háborúba menni: ők voltak a férfiatlan, gyáva emberek. 


2015. januárjában hivatalosan is berobbant a hírekbe, hogy minden 20 és 60 év közötti férfit behívhatnak katonának Ukrajnában (ekkor már több hónapja sorozták a magyar fiatalokat, és a keleti frontra vitték őket). Sokan külföldre szöknek a parancs elől; a kettős állampolgárságú ukrán-magyarokat sokszor az útlevelük menti meg attól, hogy elvigyék őket a keleti frontra. Aki teheti, menekül. Gyávák lennének?

A harcok színhelyétől 1400 kilométerre fekszik Kárpátalja. Itt olyan emberekről beszélünk, akik csak a 20. században öt állam polgárai voltak. Hatalmas élettapasztalatuk van és toleránsak. Az ittenieket nehéz hazafias lózungokkal belerángatni egy ilyen értelmetlen háborúba. Kiállunk értük? 


"A behívó és a kilátástalanság elől menekülnek az emberek Kárpátaljáról. Maradni nagyon nehéz, a gázár az egekbe szökik, a fizetések, nyugdíjak értéke zuhan. Magyar sorsok, küzdelem a megmaradásért."


A félelem árnyéka és az értelmetlen sorozás keltette fel a litván színésznő Beata Tiskevic-Hasanova, és a fotós, valamint politológia hallgató, Neringa Rekasiute figyelmét, akik úgy döntöttek, hogy kreatív és figyelemfelkeltő módon reagálnak a történtekre.

Éppen ezért 14 random, a korosztálynak megfelelő embert gyűjtöttek össze azért, hogy katonai egyenruhában portrékat készítsenek róluk. Szerették volna bebizonyítani, hogy mennyire veszélyes elvárás a férfiaktól az, hogy legyenek racionális, érzelemmentes emberek, akik ráadásul rettentően agresszívek. Egy társadalomban élünk, amely azt tanítja nekünk, hogy fejezzük ki az érzelmeinket és elmondjuk a véleményünket, nem pedig arra, hogy sztereotip szerepeket aggasszunk másokra.

Ők kifejezték a véleményüket arról, hogy mi az a férfiasság, és ahhoz hogyan kapcsolódik a hadsereg.

"Nem az határozza meg a férfiasságot, hogy van-e fegyver a kezemben"

"A háború nem csinál embert belőled. Ha seggfej vagy, az is maradsz."

"Az én választásom az, hogy milyen ember szeretnék lenni."

"Az igazi erő az a képesség, amely fejben dől el."

"Én megyek a hadseregbe. Néha hiányzik az életemből a bátorság és a kitartás, amely a feladatok elvégzéséhez szükséges."

"Egy bebörtönzött ember választását lehet szabad akaratnak nevezni?"

"Szerintem a hadsereg nem rossz dolog, de a kötelezővé tétele annál inkább..."

"A mai szabad társadalomban nincs helye a kényszernek."

"A választás az, hogy választhatok magamnak."

"Ezt a harcot elveszítettem."

"Mindenki tesz valamit a háborúért, de a háború senkiért nem tesz semmit."

"Az irodámban mi munkahelyen teremtettünk az embereknek. Ezt most mind elveszik."

"Vajon még hány katonára van szükségük?"

"Van egy feleségem, és családom, amelyet mi ketten hoztunk létre. Nem akarom veszni hagyni."

Pozitív Nap

Képek: boredpanda.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Fogadj örökbe, és tiéd az álom lakás potom áron!"

Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Szolgálat, ismerős így? És, ha azt mondom Illatos út? Az intézmény most egy új és meglepő kampánnyal rukkolt elő a kutyákért!

Akiktől bőven van mit tanulnunk: a világ 10 legboldogabb országa!

Az ENSZ minden évben elvégez egy felmérést, melyben a nemzetek lakosainak életminőségét és színvonalát értékelik. 2012 óta ugyanaz a 13 ország dominálja a listát.

Igazán édes és őszinte képek leendő szülőkről - a hálószobából

Életünk legbensőségesebb pillanatainak színtere a hálószobánk. Intim pillanatok, őszinte beszélgetések. Itt vagyunk a legőszintébbek és a legtermészetesebbek.

Tolószékből az esküvői táncparkettig - egy fantasztikus menyaszonny csodája

A lányok álma, hogy az esküvőjük napján egy fanatsztikus ruhában az oltár elé sétálhassnak, ahol életük párja vájra. Mi sem lehet ennél szebb. Jaquie Gonchernek azonban úgy tűnt, hogy 17 évesen szertefoszlik ez az álma.

10 kép Szíriáról a harcok előtt és után, ami bizonyítja: a háború sohasem éri meg!

Csak azért, mert nem nálunk történik, még nem jelenti azt, hogy nem történik meg. Gandhi azt hirdette, hogy az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne. Ne hagyjuk!


NAPI BOLDOGSÁG