Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki


Johan Eliasch nevét érdemes minden környezetvédő embernek megjegyeznie. Az 1962-ben született svéd férfi a Head N.V. nemzetközi sporteszköz csoport elnöke, emellett a brit kormánynak is dolgozott erdőpusztulással és környezetbarát energiával foglalkozó különmegbízottként.


Nem mindennapi, hogy egy többszörösen dollármilliomos a pénzét nem luxusra és további vagyongyarapításra fordítja, hanem a bolygó megmentésén és élhetőbbé tételén fáradozik. Ilyen Johan Eliasch a svéd vállalkozó, aki többek között a Head teniszütőket és sífelszereléseket forgalmazó cég CEO-ja, emellett bankár, producer és sok más egyéb jövedelmező tevékenységet folytat.

A multimilliomos vállalkozó 2005-ben létre hozta az Esőerdő Alapot (Rainforest Trust) és (most figyelj!) környezetmegóvási céllal megvásárolt kb. 14 millió dollárért az amazonasi esőerdők közepén, a Madeira-folyóhoz közel egy 1600  km²-es esőerdőt a helyi fafeldolgozó cégektől.


Csakis azért, hogy ne vágják ki.


14 millió dollárt, azaz több, mint 4 milliárd forintot költött arra, hogy megmentse bolygónk egy kis szegletét és ez az esőerdő szelet ne essen a fakitermelők prédájává. Vallja, hogy az esőerdő a Föld tüdeje és emiatt hatalmas hiba pusztításuk.


Amik még Johan "számlájára" írhatók:


* 2006-ban társaival megalapította a Cool Earth szervezetet, ami a helyi veszélyeztetett esőerdőket védő civil szervezeteket támogatja több, mint 120 000 taggal.


* 2007-ben Nagy-Britannia kormányának megbízásával független tanulmányt készített a nemzetközi pénzügyi támogatások és az erdőmegóvás globális felmelegedésre gyakorolt hatásainak kapcsolatáról; az Eliasch jelentés, melyet Gordon Brown miniszterelnök 2008 októberében hozott nyilvánosságra a nemzetközi klímaváltozásról szóló találkozó részeként képezte az alapjait a későbbi REDD (Reduced Emissions from Deforestation and Degradation) egyezménynek.


* A személyes emberi nagyságon túl ezeknek a lépéseknek a másik fő mozgatórugója a származása. Eliasch svéd. A svédek pedig messze földön híresek környezettudatosságukról és szociális érzékenységükről.


Elképesztően példamutató magatartás minden pénzembernek, hogy lehet fantasztikus dolgokra is költeni a felhalmozott vagyont - példának okáért környezetünk megóvására. 

Minden tiszteletünk az Öné, Johan Eliasch.



Pozitív Nap 24.hu / wikipédia

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...

Nincs több szmog - Minden hónapban autómentes nap lesz Párizs sugárútján!

Nem is csoda, hiszen évente több tízezren halnak meg a szmog miatt Franciaországban.

Újra hódok úszkálnak a Dunában!(+videó)

A Római-parton lencsevégre kapott hód szemmel láthatóan nem fél az ember jelenlétében.


NAPI BOLDOGSÁG