Pierce Brosnan és Teri Hatcher (James Bond: A holnap markában, 1998)
Ha azt mondjuk, Pierce Brosnan nem lelkesedett azért, hogy Teri Hatcherrel dolgozzon együtt, akkor nem mondtunk semmit. Két alapvető kifogása volt: egyrészt, hogy a később a Született feleségekben igazán befutott színésznő egyszerűen képtelen volt időben belépni a szövegben, a másik pedig, hogy állandóan elkésett a forgatásról.
„Állandóan várakoztatott. El kell ismernem, egyszer-kétszer kicsúszott a számon pár nem túl szép kifejezés” – mondta később Pierce Brosnan. Más kérdés, hogy később kiderült, a forgatás idején Teri Hatcher terhes volt, így a reggeleket nem a tükör előtt dalolászva, hanem a hányingerrel küszködve töltötte.
Leonardo DiCaprio és Claire Danes (Romeó és Júlia, 1996)
Az azért elég kínos, amikor a világirodalom egyik legfontosabb szerelmi történetét játszó színészek látványosan utálják egymást, pedig Baz Luhrmann filmjének főszereplőivel éppen ez volt a helyzet.
Érdekes módon a forgatáskor még alig 16 éves Claire Danes Leonardo DiCaprio állandó partizásait és hülyéskedéseit utálta, míg az amerikai színész éppenséggel kolléganője erősen visszafogott modorát találta rémesnek. Filmipari pletykák szerint a két színész egyáltalán nem is szólt egymáshoz a felvételen kívül – ehhez képest a film egész jól sikerült.
Nick Nolte és Julia Roberts (A zűr bajjal jár, 1994)
A listán szereplő párok többségére is igaz, hogy a forgatás végeztével azért enyhült valamit a fagyos viszony, Nick Nolte és Julia Roberts esetében ez nem így történt.
Először az 1994-es A zűr bajjal jár forgatásán rúgták össze a port (ne feledjük, egy romkomról beszélünk!), de annyira, hogy egyes közös jeleneteket állítólag már külön is vettek fel. A forgatást követően sem kímélték a másikat: „tökéletesen undorító” (mondta Julia Roberts partneréről), „nem egy kedves ember, ezt mindenki tudja róla” (vágott vissza Nick Nolte).
Annyira utálták egymást, hogy Julia Roberts másfél évtizeddel később, David Letterman késő esti beszélgetős műsorában is Nick Nolte-t parodizálta és cikizte.
William Baldwin és Sharon Stone (Sliver, 1993)
Az Elemi ösztön sikerét kihasználandó hozták gyorsan össze a Slivert (szintén Joe Eszterhas forgatókönyvéből és szintén Sharon Stone főszereplésével), ami jókora bukás lett. Sharon Stone a forgatás alatt (nincs rá jobb kifejezés) végig szívatta partnerét. Egy csókjelenetnél úgy megharapta William Baldwin nyelvét, hogy az állítólag egy hétig nem bírt beszélni. Kedves.
Richard Gere és Debra Winger (Garni-zóna, 1982)
A legfurább magyarosított filmcím kétes dicsőségére méltán pályázó Garni-zóna egyik mellékszereplője, Louis Gossett Jr. írta meg önéletrajzában, micsoda dolgok történtek a forgatás során. Debra Winger állítólag teljes szívéből gyűlölte az egész hercehurcát, Richard Gere-t egy kőfalhoz hasonlította, a rendező Taylor Hackfordot pedig állatnak nevezte. Ehhez képest elég jó film lett.
Patrick Swayze és Jennifer Grey (Dirty Dancing, 1987)
Emeljük a tétet, igen, igen, minden idők egyik legromantikusabb filmje, sokak megkérdőjelezhetetlen kedvence, a Dirty Dancing is rejteget piszkos titkokat. Patrick Swayze például kifejezetten irritálónak találta partnerét, főleg annak hangulatváltozásai miatt, aminek egyik következménye az volt, hogy állandóan újra kellett venni a jeleneteket. „Volt pár nehéz pillanatunk… nagyon érzékeny volt, nem egyszer könnyekben tört ki, ha valaki kritikával illette” – írta róla önéletrajzában a színész. A történet mégis happy enddel végződött, hiszen a két színész később összebarátkozott.
Ha érdekel a cikk folytatása, kattints a Kívül tágasabb oldalára.
A bejegyzést köszönjük a Kívül tágasabb blognak, csatlakozz hozzájuk a Facebookon: ha érdekel, mi történik a világban körülötted, ott a helyed!
Forrás: Kivultagasabb.blog.hu