A mese helye a történetmesélésben
A mese kétségtelenül a történetmesélés egyik legősibb műfaja, ráadásul rendkívül komplex jelenség is egyben. Mese lehet a tábortűz köré ült embereknek elregélt történet, egy képeskönyv szöveges kísérője, egy nagy lélegzetvételű fantasy, vagy akár egy rajzfilmsorozat. Fontos azonban meghatározni, hogy miként tekintünk a mesére. Mert persze, önjelölt és hivatalos szakértők egyaránt csatarendbe állhatnának most, hogy elmondják, létezik rémmese, felnőttmese, tündérmese is. Valóban sokrétű a műfaj, és nehezen lehet behatárolni, definiálni. De most gondolkozzunk az átlagos magyar ember fejével. Neki mi a mese?
Pontosan, helyes a következtetés! A mese egy olyan, egyszerű, egyetemes elveket, értékrendeket közvetítő, jó esetben tanító szándékú történet, ami gyerekeknek szól, az ő fejlődésüket segíti elő. Lehet, hogy valójában nem ez a mese, de az emberek többségének ezt jelenti a fogalom. Ebből adódik azonban a popkultúra értelmezésének egyik legsúlyosabb félreértése.
Az animáció helye a filmművészetben
Az animáció nem mese. Lehet animációs eszközökkel is mesélni, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy nem élőszereplős film kizárólag gyerekeknek szóljon. Sőt mi több, az esetek nagy többségében vagy minden korosztálynak, gyakran pedig kifejezetten felnőtteknek közvetítik üzenetüket az animációs filmek. Az animáció egyedi, különleges műfaj a filmművészeten belül, az sem butaság, hogyha különálló művészeti ágként kezeljük. Nem véletlen, hogy még a rangos filmdíj-átadókon is különálló kategóriába sorolják az ilyen jellegű alkotásokat. Az animáció sok filmes számára egyedi kifejező eszközként szolgál.
Fontos, hogy ne is egydimenziósan gondolkozzunk a témáról, ugyanis az animáció nem egyenlő a rajzfilmmel, utóbbi csupán egy alműfaja előbbinek. A rajzfilm mellett ma már jóval elterjedtebb a 3D-s komputer animáció, amit értelemszerűen nem kézzel rajzolnak az animátorok. Továbbá megkülönböztethetünk még stop-motion filmeket is, amelyben állóképek, fotók egymásutánisága adja ki a mozgás élményét, de nem feledkezhetünk meg a rotoscope technológiáról sem, amelynek lényege, hogy élőszereplős felvételeket színeznek át, ezzel keltve az animációs hatást. Utóbbi legismertebb képviselője Richard Linklater Kamera által homályosan című mesterthrillere, ami még véletlenül sem 18 év alattiaknak szól.
Nem minden animáció mese, de... nem is minden mese animáció
Nagyon fontos, hogy
tisztában legyünk a ténnyel, hogy a nem élőszereplős filmek nem törvényszerűen
a gyerekeknek készülnek. Ha sok benne az erőszak, a nemiség vagy a káros
szenvedély, az nem annak köszönhető, hogy a produkció rossz, hanem annak, hogy
nem gyermekeinknek, hanem inkább nekünk szánták a készítők. Ezzel rendkívül
sokan nincsenek tisztában. Ugyanakkor
nagyon sok animációs alkotás minden korosztály számára élvezhető. Habár a
Disney nagy klasszikusai elsősorban gyerekmesék, a szülőknek sem okoz nagy
problémát végignézni, sőt, olyan alkotásoknak, mint Az oroszlánkirály vagy a
Mulan, talán még nagyobb rajongótáboruk van a szülők körében.
Eme vonulat legnagyobb mestere kétségtelenül a Pixar (vagy újabban a DreamWorks), hiszen az ő alkotásaik kalandos, vicces sztorikat regélnek el, ugyanakkor rengeteg értékes üzenetet közvetítenek, gyakorta olyat is, ami inkább csak az idősebbek számára érthető. De példának okáért felhozhatnánk az idei év egyik sikerfilmjét, a Zootropolist, ami komor, vérgőzös versenytársait megszégyenítve vált az utóbbi évek legjobb krimijévé, holott cuki nyuszis mesefilmnek indul. Hasonló a helyzet a sorozatok területén is, hiszen annak idején könnyedén előfordult, hogy a délelőtti műsorsávban egymás mellé rendezték például a kifejezetten kicsiknek szóló Hupikék törpikéket és az Avatar című, rendkívül komplex, minden korosztály számára igazán értékes fantasyt.
Mindemellett azonban számos animáció kifejezetten és kizárólag a felnőtteknek szól. Linklater fent említett alkotása például egy drogdíler bandába beépült rendőrről szól, aki idővel teljesen elveszik a bűn mocsarában. Nem éppen gyerekfilm... de ugyanez igaz számos stop-motion alkotásra is. A tavalyi év egyik díjakra bőszen jelölt produkciója, az Anomalisa például negyedórás, explicit szexjelenetével és hátborzongató rémálom képsoraival természetesen csak az érett közönségnek szól. Igaz ez hasonlóan Tim Burton Frankenweeniejére is, ami habár nem tartalmaz extrém dolgokat, egyedi képi világának, kissé rémisztő figuráinak és Frankenstein utánérzésű történetének köszönhetően inkább a szülők számára lehet szórakoztató, a kicsiknek inkább rémálmokat okozhat.
A japán animáció teljesen önálló kultúráját érdemes külön kezelni, hiszen ez az animáción belül is különálló műfajnak tekinthető. Az anime persze nem csak a Pokemonnal és társaival egyenlő, sőt valójában egy jóval felnőttesebb érettebb stílusirányzatról van szó. Hayao Miyazaki, akit a japán Walt Disney-nek is szoktak nevezni, a keleti mondavilág és misztikus kultúrtörténet felhasználásával alkotott nem egy mesterművet, amelyek inkább a minden korosztály számára fogyasztható kategóriát erősítik.
Mellette azonban sok mű komoly társadalomkritikát, explicit vérengzést vagy akár nyílt szexualitást tartalmaz. A Death Note - A halállista például kétségtelenül mestermű, de elvont narratívája és fajsúlyos világértékelése miatt egy tizenkét éves gyerek számára nem biztos, hogy hasznos időtöltés. Hasonló a helyzet az ugyan nem véres, de annál komolyabb Neon Genesis Evangelionnal (amit általában minden idők legjobb animesorozataként szoktak emlegetni), amelyben az apa-fiú viszonytól kezdve az istenképen és a biológiai kísérleteken keresztül a mesterséges intelligenciáig és az evolúcióig bezárólag fontos témák egész sora kerül elő.
Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy mesélni sem kizárólag animációs keretek között lehet, előfordul, hogy gyerekekre fókuszáló történeteket élőszereplős filmekben tálaljanak a készítők. Ékes példa Tim Burton néhány éves látványfilmje, az Alice csodaországban.
Összességében tehát azt fontos szem előtt tartani, hogy ha már a mesére úgy tekintünk, mint kizárólag gyerekeknek szóló műfajra, akkor legalább azt vegyük figyelembe, hogy az animáció nem egyenlő a mesével. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az alkotás készítője úgy érezte, jobban ki tudja fejezni üzenetét, ha nem élőszereplős történetbe ágyazva tálalja azt.Pozitív Nap - Hári Dániel