Minden portré alatt van egy pár mondatos kiragadott részlet abból, amit az interjúalany mondott Stantonnak. Ezek az idézetek adják át New York igazi arcát. A fiatal fotós remek arányérzékkel nyúl az utca emberével folytatott beszélgetéseihez, hogy rávilágítson arra: nap mint nap olvadunk bele az embertömegbe az egyre személytelenebbé váló városokban, feledve, hogy mennyire sokat tanulhatnánk, ha nyitott szemmel járnánk, és meghallgatnánk egymást. Mindenkinek van egy sztorija, és Stanton megadja a lehetőséget arra, hogy ezek a történetek szó szerint emberek millióihoz jussanak el.

Mikor elmondtam édesanyámnak, hogy rehabra megyek, épp a 40. középiskolai találkozójára tartott. Azt mondtam neki: "Gondolom nem fogsz dicsekedni velem a barátaidnak" Azt mondta: "Igazából még soha nem voltam ilyen büszke rád."

A Metro-val készült interjújában elmondja: 26 évesen kezdett fotózni, napi akár 1000 képet is ellőve Chicago belvárosában. Majd miután elveszítette munkáját, eszébe ötlött a HONY ötlete, immár New Yorkban. "Mindenkinek van egy története. Van nyolc millió ember, nyolc millió történet, és ez a nyolc millió ember folyamatosan megújul és változik." 

Azt mondtuk neki, üljön közénk, hogy megoszthassuk a bánatát

Rögtön miután elveszítettem a látásomat, annyira nem ment a séta, hogy nekimentem egy fagyizó lánynak, és kivertem a kezéből a tölcsért. Rám kiáltott: "Vak vagy?!" Felé fordultam és azt mondtam: "Tulajdonképpen igen, nagyon sajnálom, veszek önnek egy másikat." Mire azt mondta: "Ó, Istenem! Ne haragudjon, ne aggódjon emiatt, veszek másikat." Tehát együtt sétáltunk vissza a jégkrémeshez, ahol az eladó így szólt: "Hallottam az egészet, a jégkrém ingyen van."

A képek felhozatala nagyon vegyes, nem válogat az alanyok között. Idős, parkban pihenő öregembertől kezdve lázadó punk kamaszokon át, egészen kisgyerekekig tart a skála. Azonban egyvalami közös az összes képben: mindegyik egy átlagembert szólaltat meg, akik meglepő őszinteséggel tárják fel múltjukat, jelenüket, gondolataikat. Gyakori, hogy az oldal olvasói bátorítják, vigasztalják egymást, örülnek egymás sikerének, vagy saját sztorijukkal egészítik ki a képeket. 

A szemétben találtam. Árnyéknak neveztem el, mert mindenhová követett.

"Mit szeretsz a leginkább a testvéredben?""Cuki"

A HONY, ahogy az interneten sokszor hivatkoznak rá, 4 éves fennállása óta valami sokkal nagyobbá nőtte ki magát, mint szimpla képmegosztó oldal. Annyira összetartó közösség alakult ki körülötte, ami már karitatív célkitűzéseket is képes volt megvalósítani. Történt ugyanis, hogy Stanton összeakadt Vidal-al, a fekete kisfiúval, aki először a veszélyes környékről mesélt neki.

Ha itt élsz, nem félsz túl sok dologtól. Nagyjából itt látsz mindent, amit az élet dobhat. Kilenc évesen láttam, hogy egy férfit lelöktek annak a háznak a tetejéről. 

De ezután jött egy kérdés Stanton-tól, és a válasz rá, ami elindított valami fantasztikus dolgot.

"Ki volt rád a legnagyobb hatással az életedben?""Az igazgatóm, Ms. Lopez.""Hogyan hatott rád?""Mikor bajt csinálunk, nem kapunk felfüggesztést. Inkább behív az irodájába és elmondja, hogyan épült a társadalom, ami körülöttünk van. Azt mondja, hogy minden ember után, aki megbukik az iskolában, egy új börtöncella épül. Egyszer egymás után felállította az összes diákot, egyszerre egyet, és mindannyiunknak elmondta, hogy számít az életünk."

Ez után a kép után Stanton elment az iskolába, ahol ez a fiú tanult, és csupa elhivatott és gyermekközpontú tanárral találkozott az alább látható igazgatónő mellett. 

Ez egy olyan környék, ami nem vár túl sokat a gyermekektől, ezért nálunk, itt a Mott Hall Bridges iskolában magasak az elvárások velük szemben. Nem "tanulónak", hanem "ösztöndíjasoknak" nevezzük a gyerekeket. A lila a színünk. Az ösztöndíjasaink lila ruhát hordanak, ahogy a személyzet is. A lila a fenség színe. Azt akarom, hogy tudják az ösztöndíjasaink, hogy attól függetlenül, hogy egy lakótelepen élnek, ők egy királyi vonalat képviselnek, mely egészen a nagy afrikai királyokig, és királynőkig megy vissza.

Ezek után Stanton indított egy gyűjtést, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük kijutni ebből a környezetből, hogy láthassák, milyen nagy esélyeik vannak az életben. Az internetes felajánlások rekordot döntöttek az egyik közösségi gyűjtőoldalon, az indiegogo-n. A diákok elmehettek a Harvard egyetemre:

A Humans Of New York hallatja a mindennapi emberek hangját, akikről szinte minden esetben kiderül, hogy nem mindennapi életet tudhatnak magukénak, és lassan olyan társadalmi bázist, erőt képvisel, ami komolyan megváltoztatja emberek életét. Hiszen ez itt csak egy példa a rengeteg esetből, mikor összefogtak egy jó cél érdekében.