Szombaton verssorral fizethetsz a kávédért!

"Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam." Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is.


2015. március 21-én, szombaton ugyanis egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik. A felhíváshoz Magyarországon kívül a világ 23 másik országa is csatlakozott, így több mint 1100 kávézó, bár és étterem közül válogathatnak az irodalom kedvelői.

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. 


Magyarországon ezeken a helyen tudsz verssorral fizetni:

Café Vian Bazilika (Cím: Budapest, Hercegprímás utca 15.)

Café Vian Gozsdu udvar (Cím: Budapest, Király utca 13.)

Café Vian Liszt Ferenc tér (Cím: Budapest, Liszt Ferenc tér 9.)

Dunapark Étterem és Kávézó (Cím: Budapest, Pozsonyi út 38.)

Első Pesti Rétesház Kávéház (Cím: Budapest, Október 6. u. 22.)

Jókenyér Budakeszi (Cím: Budakeszi, Fő út 134, 2092)

Jókenyér Istenhegyi út (Cím: Budapest, Istenhegyi út 23.)

Jókenyér Pilisszentiván (Cím: Pilisszentiván, Erzsébet Ipari park 4.)

Mini Bar Budapest (Cím: Budapest, Szent István tér. 11.)

Szamos Allé (Cím: Allee Üzletközpont, Budapest, Váli u. 3.)


Még több infóért kattints ide!


Pozitív Nap

Forrás: meinlcoffee.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Kérem, vasárnap ne jöjjön." - 80 éve ment el József Attila

József Attila. Egyszerű név. Zseniális elme. Az őrület határán táncoló lélek. Költő, művész - a legnagyobb és legmagányosabb. 80 éve távozott közülünk.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.

Oldszkúl hárdkór házasság

A házasságról kérdezel? Figyelj, én nem szoktam erről beszélni. Igen, itt az ujjamon a gyűrű, de akkor is, ez magánügy. Hogy nem tudod, hogy mit csinálj? Hat éve együtt vagytok, most már lépni kéne, ő nagyon akarja, az látszik rajta, tett is már célzásokat, ezeket te persze elengedted a füled mellett, de mégis csak, dönteni kéne. Jól van, értem. Először is egy kérdés van:


NAPI BOLDOGSÁG