ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten


Elöljáróban a ZSIMÜ-ről

A Zsidó Művészeti Napok 2016 tavaszán került először megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen mutatta be az érdeklődő közönségnek.

2017-ben sem lesz ez másképp! Május 6-14-ig hasonló összművészeti zsongás várja a zsidó kultúra iránt nyitott közönséget!


Most pedig jöjjön 3 kihagyhatatlan program a ZSIMÜ egy hetéről:


Dalok a frontról, a moziból, a bárokból - a II. világháború alatt
ShooShooBaby
MOMKult Színházterem, május 10. 19:00
Közreműködik: Bóbis László és a SavoyGarden Táncstúdió

Különleges zenés utazást ígér Szűcs Gabi énekesnő és zenekara, valamint Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművészének estje a Zsidó Művészeti Napokon.  

Az esten a hitleri Németországban betiltott swing, az "amerikai zene", a hazáját és politikáját megtagadó művész, Marlene Dietrich, a zsidó származásuk miatt betiltott, elüldözött írók, költők, művészek, előadók idéződnek meg. Naplórészletek, dalok, versek, cikkek: az ellenállás művészi eszközei a vészkorszakban. Zenés és prózai korrajz.  Élni akarás egy embertelen világban.
Az esten megidézik az 1940-es évek, főként a II. világháború idején népszerű dalokat Hollywood-tól New York-ig, Londonon, Párizson át Budapestig. A swing-zene, a sanzon, a kuplé legfényesebb korszaka volt ez az időszak, mialatt a világ a legborzasztóbb hat évét élte.

A zene vigasz volt, egyetlen örömforrás, ami eljutott a katonákhoz a harctérre, a kantinokba, a filmvászonra, a rádiókba, "shoo shoo baby" dúdolták gyermekeiknek az otthon maradt anyák. A dalokon keresztül összekapcsolódtak a szétszakadt családok. Színészek, énekesek, filmsztárok bújtak egyenruhába, hogy énekeljenek a harcolóknak a fronton. Élni akarás és öröm, mellette bánat és halál, könnyes búcsúk, megható imák, és féktelen vad ritmusok, ez volt a '40-es évek zenéje.
Az est dalban, prózában, táncban és képekben is megidézi ezt az félelmetes korszakot, az Andrews Sisters-től Marlene Dietrich-en át a Casablanca című filmig, a magyar slágerekig.  Hegedűs D. Géza és Szűcs Gabi mellett közreműködik Bóbis László és a SavoyGarden Táncstúdió.

Jegyvásárlás




Apáról fiúra - L'dor Va'dor
Dés László, Dás András, Závada Pál és Závada Péter estje
Uránia Nemzeti Filmszínház, Május 14. 19:30

Egy alkalomra közös színpadra áll két nemzedék. Két muzsikus és két író, apák és fiúk, akik legalább három különböző világba vezetik be közönségüket a Zsidó Művészeti Napokon.

Az elbeszélő próza, a legfrissebb kortárs költészet, valamint a szövegeket is magába fogadó, elgondolkodtatni vagy nevettetni is képes, ám bravúrosan komoly jazz találkozása fog megtörténni. Egy szaxofonos, egy ütős, egy költő és egy író, aki énekelni sem rest. Két Závada és két Dés - akik hasonlítanak, de nagyon különböznek is, együtt pedig inspirálják egymást.

Sokoldalúságuk  és művészetük emlékezetes élményt és tartalmas estét ígér.   

Jegyvásárlás



A NAGY GATSBY - romantikus pop art táncjáték

Uránia Nemzeti Filmszínház, Május 8. 19:00

A Miskolci Balett új bemutatójában F. Scott Fitzgerald, világhírű amerikai író 1925-ös regényét, A nagy Gatsby-t dolgozza fel.

A történet a húszas évek Amerikájában játszódik, az Egyesült Államok keleti partvidékén, ahol a felső tízezer tagjai tengerparti kúriákban, fényűző estélyeken ünneplik mérhetetlen gazdagságukat. Jay Gatsby is közéjük tartozik: jóképű, titokzatos és mocskosul gazdag. De csakhamar kiderül, hogy Gatsby nem az, akinek elsőre látszik, és hogy érdeklődése Daisy Buchanan, egy közismert, férjezett szépség iránt több, mint egyszerű vágy. Ahogy sorra felszínre kerülnek Gatsby múltjának titkai, ahogy egyre jobban fenyeget egy világraszóló botrány, úgy szembesülünk azzal, hogy a gazdagság nem minden - mert amire igazán szüksége van az embernek, azt nem lehet megvásárolni.

A dizőz szerepében a komoly táncos múlttal is rendelkező Ullmann Mónikát üdvözölheti a publikum.

Jegyvásárlás




Ezzel még távolról sincs vége, számos koncert, produkció vár még rád. A többi programról érdeklődj a fesztivál honlapján!

Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Páratlan: lombkorona-tanösvény nyílt Somogyban

A kaszói lombkorona tanösvény hosszát és magasságát tekintve is egyedülálló Magyarországon.

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!


NAPI BOLDOGSÁG