12 érdekes tény Európa Amazonasáról

Nincs még egy folyó a világon, amely olyannyira meghatározta volna a körülötte élők életét, mint a Duna. Ez a folyam beleszólt a történelembe, háborúkat nyert és vesztett népei, nemzeti számára. Megrendíthetetlen és képlékeny határokat állított, gyilkolt és életet adott. Nincs olyan művészeti ág, amelyet ne érintett volna meg vadregényes, romantikus tája, fenséges hegyvonulata, cserfes fiatalsága, mélabús bölcsessége. Sőt! Nemcsak megihleti a művészeket, hanem sokhelyütt mágnesként vonzza maga köré őket. Útja során nemcsak országokat szel át, de különböző éghajlatokat is. Változatos növény - és állatvilága páratlan. Jobb és bal partján megszámlálhatatlan földrajzi csoda, archeológiai- és történelmi emlékhely, műalkotás található. Kastélyok, kolostorok, várak kísérik 2850 km hosszú útját. A Duna nemcsak azt a 10 országot köti össze, melyet napjainkban átszel, hanem szélesebb térségeket is, így szimbolizálva az európai értékeket, szellemiséget, összetartozást, a közös gyökereket, hagyományokat...


Duna folyónkhoz mindannyian kötődünk, legalább egy történetet el tudunk mesélni róla, még akkor is, ha az ország teljesen más táján élünk.

Szeretjük. Sokan sokféle szemszögből vették már górcső alá legnagyobb folyónkat, most nézzünk néhány érdekességet róla:

  • # A Duna a Volga után a második leghosszabb folyó Európában.

  • # Németországban, a Fekete-erdőben ered két kis patakocska, a Brigach és a Breg összefolyásával Donaueschingennél, és innen délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig.

  • # A folyó neve az ős-indoeurópai nyelv dānu (jelentése "folyó, folyam") szavából ered.

  • #A Duna homokja 10-600 mg/m³ aranyat tartalmaz, ami a gazdaságosság határán termelhető ki, bár többek szerint gazdaságtalan.

  • #Európa 2. leghosszabb és a világ legnemzetközibb folyója, hiszen 10 országon is áthalad és a vízgyűjtő területe további 7 ország életében játszik szerepet.


  • # Majdnem koronáztak rajta királyt is. A legendák szerint Mátyást itt tették királlyá még 1458-ban, bár ezt utólag nem igazolták a történészek. A valódi koronázásra a budai Várban került sor.

  • #Legnagyobb árvize 1838-ban volt. Erzsébetváros, Józsefváros és Ferencváros nagy része is 2 méteres víz alatt állt. 153 áldozatot szedett ez a természeti katasztrófa.

  • #A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben általában csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe. Elsőnek a pesti hídfő alapgödre készült el, ahol 1842. augusztus 24-én megtartották a Lánchíd alapkő-letételi ünnepségét. - Wikipedia


#A Duna élővilága igen változatos, de halállománya viszonylag szegény, kb. ötven dunai halfajt ismerünk. Közülük egyik a dunai galóca.

  • #A folyó ártere számtalan madár- és emlősfajnak is életteret biztosít. A folyó egyik legjellemzőbb madárfaja a dankasirály, amely még a városi szakaszokon is megtalálható. Szintén minden folyószakaszon megjelennek a récefélék, a vadlibák, a kormoránok és a bíbicek.

  • #Elsősorban a Duna- delta környékén honos, de kisebb számban a középső szakaszon is látni szürke- és vörösgémet, bölömbikát, függőcinkéket, batlákat. Csak a Duna-delta lakói a rózsás pelikánok. ( Forrás: lobu )

  • # Legérdekesebb látványa alacsony vízállásnál tapasztalható. Az Ínség-szikla a Gellért-hegy lábánál található. Legutóbb 2011-ben tűnt ki a vízből.

  • # A Vaskapu-szoros szurdokvölgy a Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között található, Szerbia és Románia határán. Ez a Kárpát-medence legnagyobb részének egyetlen kifolyása a világtenger irányába. - Wikipedia



Forrás: Sokszinuvidek.24.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

Fókuszban Budapest: csinos kis videót posztolt a BBC a dunai jégzajlásról

Hetek óta igen kemény hideg van Európában, amire ma rátett egy lapáttal az ónos eső is, de legalább a dunai jégzajlás szépsége valamelyest kárpótol minket.

A csoda előtted hever! Dunakanyar, ahogyan még nem láttad

Ilyen lélegzetelállítóan szép fotót a Dunakanyarról még nem láttunk. Tényleg nem!


NAPI BOLDOGSÁG